Bővíti gyártósorát a Viola-Hús
A gazdasági válság ellenére folyamatosan növekvő keresletről ad számot, ezért tovább bővíti gyártóbázisát a győri Viola-Hús Kft. A kereskedelmi igazgató szerint a családi vállalkozás az idén várhatóan mintegy 30 százalékkal növeli termelését.
Beruházásra több száz millió forintot költenek, ennek keretében egy korszerű, több mint 1000 négyzetméteres csontozó és csomagolóüzemet alakítanak ki. A beruházás révén némi létszámbővítésre is sor kerül.
Az immár több mint 300 nagy vevőt – köztük a Metro hálózatot – kiszolgáló társaságnak a külpiacokra is sikerül betörnie termékeivel. A közelmúltban öt szlovák és két cseh vevővel állapodtak meg, de osztrák és német partnerekkel is ígéretes tárgyalásokat folytatnak különböző húskészítmények szállításáról.
A cég kereskedelmi igazgatója hozzátette: az utóbbi időben főként a különböző fagyasztott termékek iránt nőtt ugrásszerűen a kereslet. Az eredményes működés záloga a folyamatosan magas minőség, ám ehhez szinte minden évben újabb beruházásokra és termékfejlesztésre is szükség van – írja a Napi Gazdaság.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >