Bővíti együttműködését a kormány és a Lego
Az oktatás területén megvalósítandó közös munkáról együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a dán Lego cég Budapesten.
A dokumentumot Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára és Brian Baptista, a Lego csoport oktatási részlegeként működő Lego Education kormányzati és közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója írta alá.
Brian Baptista hangsúlyozta: elkötelezettek a jövő generációjának képzésében, a Lego eszközeire épülő oktatási módszerükkel a tudás jobb elsajátítását, a problémamegoldást, a kreativitást segítik.
Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos kiemelte: a megállapodás révén megnyílik a lehetőség arra, hogy világszerte bevált módszertan érkezzen a magyar iskolákba.
A kormánybiztos felidézte: 2015 januárja óta dolgoznak azon, hogy a kedvező tapasztalattal rendelkező nemzetközi gyakorlat, a Lego oktatási módszertani megoldása a magyar gyerekek számára is elérhetővé váljon.
A Lego oktatási programja segíti a gyerekek motiválását, erősíti a hátrányosabb régiók felzárkózását célzó oktatási stratégiát. Az új módszertan alapvető készségfejlesztéssel támogatja a szaktárgyi tudást, és lehetővé teszi, hogy a fiatalok a munkaerőpiacon aktívabb, kreatívabb, versenyképesebb tudással tudjanak majd érvényesülni – fejtette ki a kormánybiztos.
Czunyiné Bertalan Judit hozzátette: több mint 50 iskolában próbálták ki a Lego matematikai oktatását, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a módszer a tantárgy oktatásában új megközelítést és lehetőséget ad.
Az együttműködés része, hogy tanárképzési programokkal a játékos tanítás, tanulás lehetőségére irányítják a figyelmet, közösen dolgoznak a magyar felsőoktatási intézményekkel. Szeretnék elérni, hogy a magyar sajátosságok is megjelenjenek az oktatási csomagokban.
Magyar Levente méltatta, hogy a Lego, amely legnagyobb közép-európai beruházásának helyszínéül választotta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, együttműködik innovatív oktatási módszerének magyarországi bevezetésében is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AI-stratégia: fókuszban az oktatás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Országos szakképzési tanévnyitó Miskolcon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Európa és a világ egyik vezető szakképzése a magyar
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új befektető érkezik a Real Nature Kft.-hez – a stabilitás és a növekedés jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl folytatja az UEFA Európa-ligával és az UEFA Konferencia-ligával való partnerségét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >