Bővíti a Walmart a munkavállalói kedvezmények körét
Bővül a Walmart munkavállalói kedvezményeinek köre, és az amerikai dolgozók mostantól gyakorlatilag valamennyi élelmiszertermékre vonatkozóan igénybe vehetik azt.
A vállalat több mint 1,6 millió amerikai alkalmazottjának járó 10%-os kedvezmény eddig friss árura és az általános árucikkek, így például divatcikkek vásárlására volt érvényes, de a november-decemberi ünnepi időszakban csak élelmiszer-vásárlásra volt felhasználható.
Mostantól ez a kedvezmény minden élelmiszer-kategóriára kiterjed, többek között tejtermékekre, fagyasztott és száraz árura, húsokra és tengeri élelmiszerekre is, így a bolti termékek mintegy 95%-át lefedi.
Donna Morris, a Walmart humánerőforrásért felelős igazgatójának elmondása szerint a vállalat az alkalmazottak visszajelzései alapján döntött a cég dolgozói körében egyik legkeresettebb juttatási forma, a kedvezmény kiterjesztéséről.
Az intézkedéssel a kereskedő az év minden napján elérhetővé teszi az eddig csak a téli időszakban érvényes kedvezményt, és ezzel jelentős támogatást nyújt a munkavállalóknak és családjaiknak.
Kapcsolódó cikkeink
Kivonulhat Lengyelországból a Carrefour
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Gen Z vásárlási szokásai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csillag születik – jön a dirty soda!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kivonulhat Lengyelországból a Carrefour
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az MNB 6,5%-on tartja az alapkamatot – romlott a növekedési kilátás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlása is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >