Bővít az Univer Kecskeméten
Új üzemegység ünnepélyes alapkőletételére került sor Kecskeméten, az Univer Product Zrt. telephelyén, április 2-án.– A 2,7 milliárd forintból megvalósuló beruházás azért szükséges, mivel a cég terjeszkedni kíván a régióban – jelentette be az ünnepségen Molitórisz Károly, a cég vezérigazgatója. – Románia után ebben az évben Bulgáriában is szeretnénk megjelenni termékeinkkel, és több stabil nyugat-európai partnerünk igényeit is kiszolgáljuk. A próbaüzemek után a gyártás 2009 januárjában indulhat meg élesben.
Az új épület alapterülete meghaladja majd a 9000 négyzetmétert. Az építkezés egyik célja a gyártási és késztermék-tárolási kapacitás növelése, de emellett az üzem egy új gyártósornak is helyet biztosít. A flakontöltő és csomagoló gépsor lehetővé teszi a már tartósítószer-mentes Univer termékskála bővítését.
A tavalyi évben 11,36 milliárd forintos nettó árbevételt realizáló vállalat az idei évre 12,3 milliárd forint árbevételt tervez. Kiemelt figyelmet kap a román piac fejlesztése, ahol 2008-ban több mint 20 százalékos növekedést céloznak meg.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >TikTok-láz Budapesten: sorban állnak a fiatalok a QQ Express ázsiai boltjaiért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >