Borsodi: hódítanak a piros gyümölcsök
Idén ismét új tagokkal bővül a Borsodi FRISS sörcsalád. A tavalyi feketeribizli-lime nagy sikerére való tekintettel, idén is a piros gyümölcsök egyik népszerű tagjával hódít a Borsodi Friss: az új málnás variáció friss, ugyanakkor egy leheletnyivel lágyabb ízvilággal kedveskedik a sörkedvelőknek. E mellett megérkezett a Borsodi Friss ZERO feketeribizli-lime, amely immár alkoholmentes változatban is elérhető. A Borsodi Friss ízesített sörei a kesernyés sört kevésbé szeretők, vagy éppen az ízek változatosságáért rajongók számára kínálnak remek alternatívát. A gyümölcsök frissességét és a sör aromáit ötvöző ízesített sörmixek a sörpiac nagy kedvencei.
A hazai sörpiacon – a széles körben elérhető sörök között – elsőként jelentek meg a Borsodi ízesített sörmixei, a Borsodi Friss sörcsalád tagjai, amelyek között a citrusos ízek kerültek elsőként a boltok polcaira. A citromos és grapefruitos ízeket követően sikerrel fogadták a hazánkban egyik legnépszerűbb gyümölccsel, az almával ízesített változatot is.
Az ízesített sörök között számtalan újdonság jelent meg az utóbbi néhány évben. A tavaly debütált Borsodi Friss feketeribizli-lime és a most megjelent legújabb málna íz viszont igazán különleges élményt ígér az ízesített sörök kedvelői számára. A piros gyümölcsök vitalizáló hatása különleges harmóniát alkot a maláta kesernyésségével, amely így ízvilágban és látványban is karakteres és izgalmas élményt ígér.
A Borsodi Friss ZERO feketeribizli-lime pedig a tavaly nagy sikerrel bemutatkozó hagyományos változat után, most már alkoholmentes változatban is elérhető.
A Borsodi Friss sörcsalád valamennyi tagja, köztük a legújabb innovációk is, természetes gyümölcskivonat felhasználásával, Borsodi sörrel keverve készülnek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >Műanyag-cunami helyett üvegforradalom
Miközben a fenntarthatóság központi téma lett, több millió tonna műanyag-csomagolás…
Tovább olvasom >