Bordói November Nagykóstoló hatvan pincészet boraival
Hatvan Kárpát-medencei kiállító csaknem kétszáz bora fogadja a Corinthia Hotel Budapestben szombaton a bordeaux-i szőlőfajták borainak kedvelőit a Winelovers Bordói November Nagykóstolóján.
Magyarországon összesen 6000 hektáron találhatók cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot ültetvények; ez a teljes kékszőlővel beültetett terület több mint egyharmada, ami jól mutatja ezen fajták jelentőségét és népszerűségét – közölték az MTI-vel a szervezők.
A nagyszabású sétáló kóstolón idén tizenegy hazai és egy határon túli borvidék 60 borászatának mintegy 200 fajtaborát és házasítását, frissebb és korábbi évjáratokból érkezett tételeket egyaránt kóstolhatnak a vendégek.
A nyolcórás rendezvény alatt a sétáló kóstolón kívül több programot is kínálnak a szervezők. A Borkollégium négy ingyenes előadásán borászok és borszakértők adnak borkóstolóval egybekötött betekintést egy-egy témába: így a TOP100 magyar bor kóstolóján a legjobbak között szereplő vörösborok; a „fineszes” Kamocsay merlot; a szűretlenül palackozott Malatinszky cabernet franc, valamint a Villányi Franc kap ezúttal kiemelt szerepet.
A Bordói November Nagykóstoló vendégei a kiállítótérben kínált borokon kívül a Csúcsbor teremben – külön térítés ellenében – nyugodt körülmények között ismerkedhetnek meg a hazai kínálat csúcsán lévő tételekkel, valamint két exkluzív bordeaux-i borsort is lehetőségük lesz megkóstolni. Az egyik válogatás az öt premier cru classé besorolású chateau egy-egy tételét tartalmazza, a másik pedig a 2012-es évjárattal ismerteti meg a vendégeket öt bordeaux-i top chateau borain keresztül. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Minden korty egy új fejezet – teljesen megújul és szintet is lép a BB bor- és pezsgőcsalád
A borkészítés minden fázisát elemezve és átgondolva, a legújabb trendeknek…
Tovább olvasom >Történelmi döntés: az Európai Bizottság jóváhagyta az első fenntarthatósági áregyezséget a borágazatban
Az Európai Bizottság első alkalommal foglalt hivatalosan állást egy fenntarthatósági…
Tovább olvasom >Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: már a Somlói borvidéket is elérte a súlyos betegség
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) friss laboratóriumi vizsgálatai alapján immár…
Tovább olvasom >További cikkeink
Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >