Borászati beruházási támogatási program indul
A szőlőfeldolgozáshoz, valamint a borászati technológiához kapcsolódó gépek vásárlására csaknem 3,4 milliárd forintos, több ütemben megnyíló támogatási lehetőség érhető el a borászatok számára november 2-ától – tájékoztatta az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-t.
A közlemény szerint Feldman Zsolt, a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a támogatás céljai között említette, hogy hozzájáruljon a borászati üzemek szőlőfeldolgozó, borkészítési vagy palackozási infrastruktúrájának fejlesztéséhez, valamint versenyképességük növeléséhez.
A támogatás – bizonyos feltételek teljesülése esetén – a 2020-ban már megvalósított, illetve a jövőben megvalósuló beruházásokra is igényelhető. A kérelmeket a Magyar Államkincstár erre a célra kialakított elektronikus felületén kell benyújtani.
Az államtitkár ismertette: a már megvalósult beszerzésekre akkor vehető igénybe a támogatás, ha a borászati gép gyártási ideje a kifizetési kérelem benyújtásakor nem haladta meg a két évet, vagy a borászati gépet első alkalommal 2020. január 1-je után helyezték üzembe, illetve a borászati gépet a rendelet kihirdetése előtt vásárolták. A már megvalósult beszerzéseknél megegyezik a kifizetési kérelem és támogatási kérelem, amely 2020. november 30-a és december 21-e között nyújtható be.
Az újonnan tervezett borászati beruházásoknál a támogatási kérelem november 2-a és 22-e között adható be. Ebben az esetben a beruházás – saját felelősségre – a támogatási kérelem benyújtásának napjától megvalósítható.
A Magyar Államkincstár a benyújtott támogatási terveket március 15-éig bírálja el, míg a megvalósított beruházásokra a kifizetési kérelmet az első évben május 17. és június 15. között lehet benyújtani.
A következő tervezett benyújtási időszak 2021. április 1-20. között várható.
A támogatás mértéke a közép-magyarországi régión kívül 50 százalék, a nagyvállalatoknak 40 százalék, míg a közép-magyarországi régión belül 25 százalék, nagyvállalatoknak 20 százalék – tájékoztatott Feldman Zsolt a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jövőálló bor a Balaton-felvidékről
A klímaváltozás és a növényvédelmi szigorítások közepette egyre több szőlészet…
Tovább olvasom >Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >