Bor és zene találkozik szeptemberben Zalaszabarban
A zalai borvidék egykori rangjának helyreállítása az egyik fő célja a zalai borászok összefogásával szeptemberben először tartandó Bor.Zene.Zala elnevezésű fesztiválnak, amelyen a borok mellett a népies ihletésű zenéé lesz a főszerep.
Szabadics Zoltán, a helyszínként szolgáló zalaszabari Kányaváry Borbirtok tulajdonosa a szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az 1800-as években az ország egyik legismertebb és legjobb borai termettek a zalai borvidéken, ezt a rangot szeretnék már évek óta tartó munkával helyreállítani.
A fesztivál célja, hogy a zalai borászok az összefogást megmutatva közösen mutatkozzanak be a borkedvelőknek, ezért találták ki a szeptember 20-21-én Zalaszabarban tartandó közös borünnepet, amely egyben a szezon hosszabbítását is szolgálja – fogalmazott Szabadics Zoltán.
Szűcs-Balás Vera, a Magyar Turisztikai Ügynökség bormarketingért felelős szakértője azt mondta: a hasonló fesztiválok révén a magyar bort és a „mögöttük álló” borászokat is szeretnék megismertetni. Ezek a legkomplexebb rendezvények, mert néhány nap leforgása alatt több tucatnyi turisztikai attrakcióval találkozik a közönség, pincészeteket látogat, természeti és épített örökségi helyszíneket tekinthet meg nívós kulturális zenei programok keretében. Mindezt pedig Magyarország második legnagyobb turisztikai forgalmat generáló megyéjében.
Varga Eszter, a Zalai Borút Egyesület alelnöke kiemelte, hogy a megyében munkálkodó borászok összefogásaként egy közös zászlósbor elkészítését kezdeményezték. A borvidék hegyközségei és borászai is részt vesznek ebben a kísérletben, aminek eredményét hamarosan közzéteszik.
Keszler Viktor borász elmondta, hogy a zalai zászlósbor egy olyan cuvée lesz, amelyben legalább három szőlőfajta szerepel majd, köztük az egyik a keszthelyi agráregyetem nemesítő szakemberei által megalkotott szőlőfajta. Egységes címkével és palackban jelenik majd meg ez a minősített bor, s ha sikere lesz a fehérnek, vörösbort is készítenek később.
A zenei kínálatról Bogdán Amanda, a Bor.Zene.Zala fesztivál főszervezője elmondta: hazai és népies zenei kínálatot mutatnak be a gyönyörű kis-balatoni háttérben, amihez zalai gasztronómiai kínálat is társul. A szomszédos élménypark közelsége miatt igazi családi hétvégét terveznek, ahová kisgyerekekkel is érdemes ellátogatni.
A két nap során napközben akusztikus zenei koncertek és gyerekzenekarok adják meg az alaphangot. Péntek este a Szeder együttes, majd Palya Bea lép fel, szombaton pedig az Aurevoir és a Balkan Fanatik ad koncertet a zalaszabari domboldalban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Vesztergombi Ferenc kapta idén a Magyar Bor Akadémia Életmű Díját
A szőlő és a bor nemcsak több százezer embernek ad…
Tovább olvasom >Bor ellen kampányol, miközben a borágazatot képviseli? Wáberer György kihívása botrányt kavart
Jelentős felháborodást váltott ki a hazai borászok körében Wáberer György…
Tovább olvasom >Tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
Tavaly összesen 1,7 millió hektoliter, átlagosan fejenként 17,1 liter bort…
Tovább olvasom >További cikkeink
III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >