Boltok zárhatnak be a metrófelújítás miatt
A 3-as metró felújításának egyes szakaszaiban az aluljárókban és a peronokon működő üzletek nem tudnak majd kinyitni, ráadásul többek szerződését fel is mondhatja a BKV Zrt. – írja a Világgazdaság nyomán a Népszabadság.
A BKV Zrt.-nek 55 bérleti szerződése van az M3 metróvonal mentén, az aluljárókban, illetve a peron mellett álló bérleményekre. Ezek közül a vonal felújítása és átalakítása során többet el kell majd bontani, mert a bérlemény alapjául szolgáló területet máshogy hasznosítják. A Lehel téri állomáson például a galériaszint teljes átjárhatósága megszűnik az új légtechnikai berendezések telepítése miatt.
Mint a lap írja, valamennyi bérleti szerződésben megfelelő pontok szabályozzák a rendes, illetve az üzemszerű működés körében történő felmondás lehetőségét. A BKV éppen ezért minden egyes szerződést megvizsgál, és szükség esetén felmondja vagy szünetelteti a bérbeadást.
A háromszakaszosra tervezett felújítási munkálatok az ígéretek szerint idén novemberben kezdődnek, és 2019 júniusára érnek véget. (NOL.hu, vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Megnövekedett a budaörsi METRO hatékonysága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Neubauer Katalin: „A ráérős vásárlási élmény már a múlté”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
ITM: az üzletek döntő többségében rendben találtak mindent
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >