Boltok augusztusban: hullámhegyen
Augusztusban is többet költöttél, mint korábban, hízott is a boltos világ, vagy 4%-kal mennyiségben, a hazacipelt portékákat nézve. És a járvány előttinél is erősebbek a nyári boltos hónapok: a járvány hullámvölgyben, a boltok kisebb-nagyobb hullámhegyeken. De egy év kiesett a boltosok életéből, a növekedést méricskélve. És persze a vásárlókéból is.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2021/09/image004-4.jpg)
Nyáron fékezett habzású a webpiac
A nyári hónapok enyhülést hoztak a járványos időszakokban, meg is ugrott a költekezés a boltos világban. Így volt ez 2020-ban, szerény elmozdulással a korábbi szint fölé, és a legfrissebb statisztika szerint 2021-ben is.
Augusztusban is növekedést könyvelhettek el a boltosok, mennyiségben, volumenben 4% körülit, az átlagot tekintve persze. A heti monitoros statisztika a hagyományos boltok kasszaadatait adja közre, és már huzamosabb ideje 11% körüli növekedést jelez a hagyományos boltok körében, ráadásul 2019-hez képest. A megvásárolt, másik oldalról az eladott árumennyiséget tekintve persze ebből az ütemből jókorát farag a drágulás, de így is kikászálódtak a boltosok a gödörből.
A 2021-es nyári hónapok növekedési ütemei eltérőek, amit a vásárlási szokások formálódása mellett befolyásol az is, hogy az összehasonlítás alapját jelentő előző évben miként változott a boltos világ.
A korlátozásmentes nyár, a több itthoni nyaraló, a hosszabbítgatott hiteltörlesztési moratórium, mind felfelé húzta a mérleget. A hagyományos boltok egyre szélesebb körben tudták visszacsalogatni a régi vásárlókat, akik kitörve a bezártságból rohantak vissza a boltokba turkálni, emiatt is a webáruházak növekedési üteme mérséklődött a hőségben, strandidőben.
A polcra kirakott portékák beszerzési árainak megugrása több termékkörben azért megizzasztotta a boltosokat, a munkaerőhiány közepette a munkaszervezés sem egy könnyű mutatvány. De nőtt a boltos költekezés és az eladott árumennyiség:
A hagyományos boltos kör augusztusi forgalma kiszámítható a heti monitoros adatokból, 1.130 milliárd forint körül zártak ebben a hónapban (néhány nap hiányzik még a statisztikából, de számolgatni lehet vele). A web növekedésében mérsékeltebb ütemmel kalkulálhattunk, nyáron egyébként is fékezett habzású a webpiac, nyilván a nyaralgatások miatt is, ez a járvány előtt is így volt:
Kapcsolódó cikkeink
Járványok előrejelzése érdekében vizsgálják az UHT tejeket pécsi virológusok
Az állatról emberre terjedő járványok előrejelzése érdekében indított ultrahőkezelt tejek…
Tovább olvasom >Madárinfluenza árnyékában: korlátozások és kihívások között a magyar baromfiágazat
A 2020-ban Magyarországon felbukkant madárinfluenza járvány máig jelentős hatással van…
Tovább olvasom >Felgyorsult a kéknyelv-betegség terjedése Hollandiában
Hollandiában megugrott a kérődző állatokat megtámadó kéknyelv-betegség eseteinek száma –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Valentin-nap hétvégéjének estéin a szerelmeseké lesz a McDonald’s megújult Nyugati téri étterme
A szerelmeseket várja február 14-én és 15-én péntek és szombat…
Tovább olvasom >K&H: mit mutat a fiatalok pénztárcája? Minden negyedik magyar huszonéves képtelen félretenni
Bár a fiatalok 57 százaléka rendelkezik valamekkora megtakarítással, 25 százalékuk…
Tovább olvasom >Koleszterinszint újragondolva: gyógyszer, mikroszterolok, intervall tréning
A koleszterinszint az egészség egyik csendes indikátora. Az évek során…
Tovább olvasom >