Bolti árakkal várja a Campus Fesztiválon a Lidl FesztMarket a vásárlókat
Ha nyár, akkor fesztiválszezon – amiből természetesen a Lidl sem maradhat ki! Idén két zenés-kulturális rendezvényre települ ki hazánk piacvezető kiskereskedelmi áruházlánca. A július 24-én startoló Campus Fesztiválon, majd az augusztus utolsó napjaira időzített SZIN-en a Lidl FesztMarket közel 400, bolti árakon, valamint az éppen aktuális napi akciókkal kínált termékekkel szolgálja ki a bulizók mindennapi igényeit. A fesztiválozók pihenéséről a chill zónák gondoskodnak, de mindenkit várnak az áruházlánc edukációs és HR-aktivitásai is.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/07/Campus-fesztival-1024x682.jpg)
Az érdeklődők az áruházlánc HR-aktivitásaival is találkozhatnak a fesztiválokon, ahol az edukáció és a „töltődés” áll a középpontban
A Lidl Magyarország is beszáll az idei fesztiválszezonba, így július 24-28. között Debrecenben a Campus Fesztiválon, valamint augusztus 28-31. között Szegeden a SZIN-en várja a résztvevőket. Az áruházlánc ugyanis kifejezetten a fesztiválozók igényeire szabva állította össze FesztMarket néven kitelepülő üzletében, fesztiváltól függően a közel 300-400 árucikket számláló termékportfólióját.
A bulizók a FesztMarketben több mint 30-féle friss zöldség-gyümölcs, bőséges helyben sütött pékárukínálat, valamint hazai és nemzetközi készételek, rágcsálnivalók, illetve üdítők közül is válogathatnak majd. Grilltermékek esetében az idei szezon újdonságaiból is széles választékot kínál az áruházlánc, így pácolt csirke- és sertéshúsok, grillkolbászok, de olyan ínyencségek is kaphatók lesznek, mint például a kacsamell és a lazac. Az áruházlánc fontosnak tartja, hogy a termékkínálatában megtalálható újdonságokat a fesztiválüzletekben is elérhetővé tegye, így a kilátogatók az áruházlánc széles croissant választékából is válogathatnak majd, de a fesztiválhoz kapcsolódó nem élelmiszerjellegű, többek között ruházati termékek is megvásárolhatóak lesznek a FesztMarketben, a Lidl-től már megszokott kedvező árakon.
Az egészséges életmód és táplálkozás szellemiségét követve a kínálatban a kizárólag növényi alapú, vegán alapanyagok, pékáruk, vagy akár vegán készételek is megtalálhatók. De fontos szempont volt a vállalat fenntarthatóság iránti elkötelezettsége is.
„Az egészséges életmód támogatása mellett fontosnak tartjuk azt is, hogy a fesztiválokon minél kevesebb hulladék keletkezzen, így szelektív hulladékgyűjtőket helyezünk ki a FesztMarkethez és az aktivitási zónákhoz egyaránt. Emellett arra is külön ügyelünk, hogy minimalizáljuk az élelmiszerfelesleget, ezért az országos élelmiszermentési program keretein belül a megmaradó zöldségeket és gyümölcsöket, valamint a pékárukat karitatív partnereinknek ajánljuk fel, akikkel együttműködve már ma is több tízezer családot segítünk havi szinten”
– nyilatkozta Tőzsér Judit, a vállalat kommunikációs vezetője.
Az áruházlánc izgalmas játékokkal és programokkal kedveskedik a kikapcsolódásra vágyó családok, fiatalok és bulizók számára, akik különböző nyereményjátékokban is megmérettethetik magukat. Az aktivitási zónákban pedig a FesztMarketben megvásárolt ételeket lehet majd elkészíteni, grillezni. A Lidl Plus applikációnak köszönhetően a fesztiválozók a fesztiválra szabott kedvezményre jogosító kuponokkal tovább csökkenthetik kiadásaikat.
Az érdeklődők az áruházlánc HR-aktivitásaival is találkozhatnak a fesztiválokon, ahol az edukáció és a „töltődés” áll a középpontban. A pályaválasztás, vagy munkahelyváltás előtt állók játékos formában, de mégis edukatív módon sajátíthatják el a tökéletes önéletrajz elkészítésének lépéseit egy TOUCH TV-s játék segítségével, amely után az elkészült CV-t egy QR kóddal le is tudják tölteni. Az interaktív játék mellett jelen lesznek a fesztivál ideje alatt a Lidl toborzásért felelős kollégái is, akik az aktuális nyitott pozíciókról mesélnek és bemutatják a vállalatot. Minden aktivitásban résztvevő a FesztMarketben beváltható ajándékban részesül. A Lidl chill zónában pedig kihelyezett napágyakkal és babzsákokkal várják a buliban elfáradt pihenni vágyókat, ahol a lemerült telefonokat is fel tudják majd tölteni.
Kapcsolódó cikkeink
Eltávolítja a brit Lidl saját márkás termékeinek csomagolásáról a gyerekeket célzó elemeket
A brit Lidl 2025 közepéig eltávolítja saját márkás, „kevésbé egészséges”…
Tovább olvasom >Átalakulás küszöbén áll a Kaufland Lengyelországban
Egyre nagyobb fejtörést okoz a Kauflandnak lengyelországi részlege: a német…
Tovább olvasom >In-store pubot nyithat a Lidl Észak-Írországban
Hosszas jogi huzavona után a Lidl története során először nyit…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >