Bölcs ember szakácskönyve
Főzni: ez életem utolsó harmadára megtalált új hivatásom – mondja Dr. Tóth Zoltán választási szakértő, valamikori kiadói kollégánk, aki lakóhelyén, Budaörsön leginkább az olvasókörről és arról a baráti társaságról ismert, amelynek tagjai az ő kertjében havonta egyszer összejönnek főzni, és az elkészült ételt szétosztják a rászorulók között.
A közelmúltban jelent meg “Civil a konyhában” című kötete, amit a szerző elsősorban szakácskönyvként mutat be, ám annak legalább annyira érdekes önéletrajzi vonala is.
Tóth Zoltánt munkája évtizedekig a közigazgatáshoz kötötte, „szakácstanulónak” 37 évesen jelentkezett, de ténylegesen csak 2014-ben, hatvankét évesen szerzett főzési tudományáról hivatalos papírt. A könnyed stílusú, öniróniától sem mentes szakácskönyv fülszövegében többek között ezeket írja: „Apai nagymamámat a kukoricatörés idején Endrődön, Békés megyében láttam először nagy mennyiségben főzni. A nagymamám 40 literes kondérban főzött egytálételt – hússal – a dolgozóknak: 40 dkg plusz 2 nagy szelet kenyér volt egy adag. Anyai nagymamámnak a Fejér megyei Mezőfalván kisebb mennyiséget kellett főznie, de ,,finomat” is kellett adni.
A finomság titka a tejföl volt. A zöldséglevesbe, mártásba, főzelékbe, uborkasalátába, ecetes zöldsalátába – tejföl. Még a sütemények tésztái is tejföllel készültek.”
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Nemzetközi árajánlati rendszer – átláthatóbb rendezvényszervezési piac
Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz a rendezvénypiac számára.…
Tovább olvasom >Túlturizmus Európában: vízágyús tüntetések Barcelonában, tiltások Budapesten
A rövid távú lakáskiadás, a turistahordák és az infrastruktúra túlterheltsége…
Tovább olvasom >Snackek és magassarkúk – A nap képe
A Pekingben dolgozó Yum Tang alkotásai ea magassarkú szandálok..:
Tovább olvasom >