Bock József kapta a Magyar Bor Akadémia életműdíját
Bock József villányi borász vehette át a Magyar Bor Akadémia (MBA) életműdíját kedden az Országházban.
Nagy István agrárminiszter az ünnepélyes díjátadón köszönetet mondott Bock Józsefnek azért a munkáért, amelyet a magyar borágazat újjáéledéséért és fejlődéséért, a magyar bor nemzetközi elismertségéért tett.
A Bock család 1850 óta foglalkozik szőlővel Villányban, Bock József is tudta, hogy a Jammertal-dűlőben fekvő, ősi családi birtok milyen értékes örökség – idézte fel.
Elmondása szerint a rendszerváltás után elindult fejlesztések eredményeként a pincészet immár 80 hektár szőlővel rendelkezik és további 70 hektár integrált területen gazdálkodik, ezen felül saját feldolgozóval és szállóval is rendelkezik.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke kiemelte, hogy a magyar Országgyűlés tisztelettel adózik a hazai borászok munkájának, és emlékeztetett arra is, hogy minden jeles parlamenti eseményen az Országház Bora kerül az asztalra.
Bock József neve fogalommá vált az elmúlt évtizedekben a magyar borásztársadalomban, életműve példa arra, hogy szívós, kitartó munkával milyen eredményeket lehet elérni – szólt a díjazottról.
Koch Csaba, az MBA elnöke emlékeztetett arra, hogy az akadémia immár harminchárom éve adja át az Év bortermelője díjat, a kiemelkedő borász pályafutások elismerésére pedig 2017-ben megalapították az életműdíjat is.
A díjazottat méltatva elmondta, Bock József több mint ötven éve készít bort, ezen felül rengeteget vállal a közösségért, többek között az MBA elnökségi tagjaként is.
A Gere Andrea villányi borász által felolvasott laudáció szerint Bock József egyike azoknak, akik úttörő szerepet játszottak a Villányi borvidék újjászületésében és akik az egész magyar borágazatot új alapokra helyezték.
Munkáját számos egyéb kitüntetés mellett 1997-ben az Év bortermelője díjjal ismerték el, 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét és elnyerte az Év pincészete díjat, majd 2014-ben a Magyarország legszebb szőlőbirtoka kitüntető címet is – idézte fel.
Bock József – köszönetet mondva családjának és munkatársainak – elmondta: mindig élvezettel végezte és fogja végezni munkáját.
A Magyar Bor Akadémia életműdíját eddig Tiffán Ede, Garamvári Vencel, Szepsy István, Kállay Miklós és Módos Péter nyerte el.
Kapcsolódó cikkeink
Az alkoholmentes borok térnyerése: dinamikus növekedés és hazai sikerek
Az alkoholmentes borok piaca az elmúlt években jelentős növekedést mutatott,…
Tovább olvasom >Magasabb minőségű borokat készítene a Grand Tokaj Zrt.
A magasabb minőségi kategóriákba tartozó borok előállítására kell összpontosítania a…
Tovább olvasom >Megújult a PTE szőlő- és boranalitikai vizsgálatok elvégzésére alkalmas laboratóriuma
Átadták a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete (PTE SZBKI)…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyílt Marketing Fórum a Magyar Termék Védjegyhasználatról – már lehet regisztrálni!
Idén február 20-án kerül megrendezésre a Magyar Termék Marketing Fórum,…
Tovább olvasom >Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >A tojás ára tovább emelkedik: a ketreces tartás kivezetése drágítja a piacot
A magyarországi tojásárak január végére átlépték a száz forintos lélektani…
Tovább olvasom >