Blokkk.com: Pinceszinten az iparcikkes boltok
De nagyon. Az iparcikkes boltok egy része elbukhat 1.300-1.400 milliárd forintot 2020-ban, a várható éves bevétel kétharmadát. Ma számolva. Hiszen mindenki ennivalót és wc papírt vesz sokat, zoknit esetleg, játékot, karórát nem.
Nem is olyan régen még azt számolgattuk, Valentin napra mennyit költenek a családok. A szeretet maradt, sok-sok aggódással, rettegéssel, pánikrohamokkal körítve, de hát a koronavírus járvány mindent borított, az egész boltos világot is.
A koronavírus fejre állította, megemelte és mindent kirázott az iparcikkes boltok többségének a zsebéből
Több mint 80 ezer boltnak 15 órakor be kell zárnia. És többségükhöz emiatt is sokkal kevesebb vásárló tér be, de sokkal inkább azért, mivel a pénzüket elsősorban ennivalóra, tisztítószerekre, tisztálkodó szerekre, pelenkára, papírzsebkendőre, wc papírra, no meg a rezsire költik a családok.
A többség be is zárkózik, amennyire teheti, ez a boltokban is látszik. A nagy bespájzolási hullámok lefutottak, de hát nem tudni, lesznek-e újabbak. Még talán jó is, hogy igazi jelentőségét még fel sem fogta mindenki, amikor a kormány a hiteltartozások fizetésétől megmentette őket, hiszen például több százezer munkanélkülit is jeleztek előre. Vannak is már, de legalább a hitelüket nem kell törleszteniük. És amikor minden hiteles látja, hogy nem vonták le a pénzét, az azért megnyugtatja a bevásárlólistákat fabrikáló háziasszonyokat is.
A létfontosságú termékeket árusító boltoknak (élelmiszer, drogéria, gyógyszertár, benzinkút, gyógyászati segédeszköz, dohánybolt) csak látszatra rózsás az életük, több áru mozgatásához több ember, eszköz, túlóra, szállítás, takarítás és még sok egyéb kell, pénz is ezekhez, aki pedig nem hiszi, beállhat, hiszen keresik a munkaerőt. És egyszer a járvány is lefut, a spájzban pedig lesz még akkor is konzerv, liszt, egyebek. Majd kiderül a végén, mennyi, mert akkor kevesebbet járnak majd élelmiszerboltba.
És hát például a híradástechnikai, barkács, állateledel, vagy autóalkatrész boltokban némileg más a járványpiaci kép, hiszen a home office, a digitális tanrend, az elromló csap, villanyvezeték, vagy a blöki és a cicus azért még most is viszi a pénzt, de azért itt is van már némi visszafogottság a vásárlásokban.
Na és akkor mi van a többiekkel. Ruha, cipő, bútor, könyv, óra, ékszer, sportszer,játék, például.
A boltzáras boltok többségének brutális mértékben esik a forgalma
Nagyokat botladozik viszont az a boltos kör, amelyik most nem lét-, vagy alapvető fontosságú termékeket árul, bár nehéz vaskos határvonalakat húzni. Ez körülbelül 70 ezer boltot jelent.
Itt már kirajzolódott az elmúlt hetekben, hogy a boltos világban náluk lehet a legnagyobb forgalomkiesés, aminek értéke 1.300-1.400 milliárd forintra becsülhető. Náluk már február második felében, főleg a vége felé csökkenni kezdett a forgalom. A márciusi bevételek a legtöbb ilyen boltban a nulla és a 10% között mozognak. Van olyan, akihez be sem megy vásárló.
És a költségeik. Fizetik az árubeszerzést, a munkabért, ameddig van kinek, az üzlethelyiség bérleti díját esetleg egy plázában, euró alapon, és még lehetne sorolni. A semmi bevételből.
Minden piaci mozgás végső soron a járványhelyzettől függ, a vásárlók is ezt figyelik és ehhez igazítják életmódjukat és vásárlásaikat is. Csak lehetséges forgatókönyv a miénk, amikor azzal számolunk, hogy a második negyedévben lehet a legnagyobb a piaci visszaesés ebben a körben. Ha nem is romlik tovább a járványhelyzet, akkor sem egyik pillanatról a másikra ugrik meg a piac, tehát a harmadik negyedévben annyi várható, hogy mérséklődik a visszaesés a korábbi szokásos időszakhoz képest. Másként fordítva, a második negyedévhez képest a harmadik negyedévben akár emelkedhet is a forgalmuk.
És az év végi időszak sem lesz könnyű, hiszen a családok még a korábbi nagyobb élelmiszeres és napi kiadások nyűgét-baját könyvelgetik, munkát kell majd sokaknak keresniük és a magyar gazdaság kilábalása – amitől a boltos világ is függ – nem szakítható el a nemzetközi környezettől.
Tudható, hogy a piacon is könnyebb beleesni a gödörbe, mint kimászni onnan.
És ha most azzal számolunk, hogy nem zárják be teljesen ezt a boltos kört, mert ha igen, akkor sajnos könnyebb a számolgatás, de katasztrofális a boltosok sorsa. Hát ezt most kihagyjuk:
várható bevételkiesés | mi várható 2020-ban náluk | ||||
I.
negyedév |
II.
negyedév |
III.
negyedév |
IV.
negyedév |
éves összesen | |
régi összesen 2019 | 542 | 645 | 655 | 790 | 2.087 |
forgalomvesztés várható aránya | – 35-40% | – 90-100% | – 60-70% | – 20-25% | – 60-70% |
forgalomvesztés
várható értéke |
– 200 | – 600 | -400 | – 200 | – 1.300-1.400 milliárd forint |
teljes kisker | 2.628 | 3.042 | 3.166 | 3.427 | 12.263 |
KSH, érték: ezer milliárd forint |
És hogy kik ők a régebbi piacuk alapján:
2019 | |||||
I.
negyedév |
II.
negyedév |
III.
negyedév |
IV.
negyedév |
éves összesen | |
ruházat | 144 | 176 | 170 | 216 | 706 |
lábbeli | 47 | 64 | 63 | 76 | 249 |
bútor | 50 | 53 | 60 | 68 | 226 |
lakástextília | 21 | 21 | 25 | 31 | 99 |
lakásvilágítás | 17 | 20 | 23 | 26 | 87 |
háztartási cikk | 26 | 27 | 32 | 40 | 126 |
vasáru | 34 | 45 | 54 | 50 | 182 |
könyv, újság, papíráru | 31 | 31 | 39 | 46 | 147 |
használt cikk | 7 | 9 | 8 | 10 | 34 |
óra, ékszer | 9 | 11 | 10 | 15 | 44 |
sportszer, játék | 34 | 46 | 44 | 63 | 188 |
egyéb iparcikk | 127 | 142 | 129 | 147 | 545 |
összesen | 542 | 645 | 655 | 790 | 2.087 |
KSH, érték: ezer milliárd forint |
A Blokkk.com cikkét változtatás nélkül adtuk közre.
Forrás: blokkk.com
Kapcsolódó cikkeink
Járványok előrejelzése érdekében vizsgálják az UHT tejeket pécsi virológusok
Az állatról emberre terjedő járványok előrejelzése érdekében indított ultrahőkezelt tejek…
Tovább olvasom >Erősödik a kiskereskedelem: de hol mennyit keresnek és költenek a magyarok?
A magyar kiskereskedelem fokozatosan erősödik, de az adatok szerint még…
Tovább olvasom >Madárinfluenza árnyékában: korlátozások és kihívások között a magyar baromfiágazat
A 2020-ban Magyarországon felbukkant madárinfluenza járvány máig jelentős hatással van…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >