Blokkk.com: Forró lesz a karácsony a boltokban

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 09. 29. 09:28

A Maci Pékség is eladót keres az uniós foglalkoztatási portálon. Láttál már boltvezetőt párizsit szeletelni? Most majd fogsz, vagy abbahagyják ezt a műfajt. Még jó, hogy a vásárló nem kér pénzt, amiért a pénztáros helyett ő dolgozik az önkiszolgáló pénztárban. Járványos előtti szint felett az eladóhiány. Máshol Európában is.

Sofőrhiány miatt még nem üresek a polcok nálunk, tartják magukat a boltok, de bolti dolgozóból egyre több hiányzik. Szinte minden nagyobb lánc honlapja a felső sorban, még az akciók előtt feltünteti a karrier keresési gombocskáját. 

Már nyáron felfutott az eladókeresés a boltos korlátozások feloldásával. Bár előtte is azért csordogáltak a bezárt szolgáltatóktól a dolgozók a boltokba, és vannak, akik a boltban is ragadtak (hiszen például a vendéglők egy része pedig ki sem tudott nyitni, akkora veszteségeket kellett lenyelniük a bezárások, korlátozások nyomán). De úgy tűnik, két hónappal az év vége, egy hónappal a karácsonyi vásár black friday-os nyitánya előtt, amikor a boltokban napokon belül a karácsonyi készülődésre kell váltani, nőtt az eladóhiány.

Megnéztük. Szokásunkhoz híven azokat a karrierutakat vettük figyelembe, amelyek a boltokban a vásárlók kiszolgálásához vezetnek, így a hagyományos eladók, pénztárosok mellett az árufeltöltő, vevőszolgálati munkatárs, vagy éppen a hentes pozíciókat. Üzletvezető, helyettes például nincs benne.

Egy év távlatában a járványhelyzettel is összefüggésben hullámzik ugyan az eladókeresés, a meghirdetett álláshelyek száma, de összességében felfelé ívelnek a mutatók.

Némi könnyítés azért akad egyébként, hiszen szeptembertől megszűnt az az elavult rendszer, mely jogszabályban írta el, mely boltos tevékenységekhez kellett szakképesítés. Az okítás követelményeinek megszabása így a boltosokra szállt, ami egyáltalán nem baj, hiszen a fogyasztóvédelmi, termékbiztonsági követelményeket meg kell tartani, így nem baj, ha egy eladó ért is a tennivalóihoz. Egyébként egy pénztárosnak, árufeltöltőnek, könyvesbolti, vagy ruházati eladónak eddig sem kellett jogszabály alapján szakmai végzettség, a párizsit pedig nem egy nagy művészet felszeletelni, főleg géppel, csak az ujjacskádra kell vigyázni. De ez is idejétmúlt lesz egyhamar, hiszen a gyártó is be tudja csomagolni, és a vásárlók ezt nem bánják. Végül pedig olyan gyorsan változik a boltos világ, hogy a folyamatos képzés, okítás mindennapos egyébként is.

Üzletvezetőkből is van hiány, a legnagyobb láncok álláshirdetései pedig így változtak egy év alatt:

A nyári diákmunkától a bolt típusán keresztül sok minden más is befolyásolja a munkaerő igényét, természetesen. És az előbbi láncok például nem voltak zárva 2021 március 8 – április 7 között.

Az iparcikkes piac egy része még nem állt teljesen a lábára, de úgy tűnik, az eladóhiány már itt is felfutott:

Ja, hogy ott is?

Az EURES uniós foglalkoztatási portálon 3,6 millió álláshelyet hirdetnek az öreg kontinens országiból. A bolti eladó kulcsszóra közel 107 ezer álláshely ugrik be. Ez nagyságrendjét nézve a már jócskán járvány előtti szint felett mozog. A szomszédos Ausztria közel 7 ezer, álláshelyet kínál a kereskedelemben ügyködni szándékozóknak. A német boltos álláshelyek száma 55 ezer felé közelít.

A keleti térségből 1.375 lengyel, és 2.107 cseh álláshely mellett 277 magyar boltos munkaerőt is ezen a portálon keresnek. A Maci Pékség eladóját is.

(blokkk.com, 2021. szeptember 29.)

Kapcsolódó cikkeink