Blokkk.com: A bevásárlóturizmus leépült szinte teljesen
De a fotel kényelméből azért vásárolunk külhoni áruházakból, nem is keveset, a weben. A korábbi közel 150 milliárdos bevásárlóturizmus leépült szinte teljesen.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2021/10/image004-6.jpg)
Változik a körkép
A járvány előtt 2019-ben még 769 milliárd forint vertünk el külföldi utazásaink során, szőröstül-bőröstül, szállásra, mindenféle szolgáltatásra és persze vásárlásra, ott kint. 2020-ban már csak 357 milliárdot jegyez a statisztika (a járvány miatt a második negyedévet nem is mérve). És persze ha már megyünk, akkor vásárolgatunk is szépen odaát a boltokban is, a kint elköltött pénzünk 40%-45-a külhoni boltos kasszákban kötött ki. Ez 2019-ben több mint 300 milliárd forint, 2020-ban 160 milliárd forint volt (a benzint nem számítva).
A külhoni boltos költekezés fele a bevásárló turistáskodás volt
És igen, vannak, vagy inkább voltak, akik kifejezetten azzal a céllal vágtak neki a világnak, hogy némi kalandozás közepette a határon túl vásároljanak. A határok mentén mindig is élénkebb a vásárlók mozgása, ami elsősorban árfolyam, mellette és ezzel együtt persze árfüggő ügy a kiruccanás tervezésekor. Gyenge forintnál onnan jönnek, erősebbnél mi megyünk inkább.
Nem igényel sok magyarázatot, hogy a járvány 2020-ban lefékezte a bevásárlóturistáskodást is, meg is felezte, maradt 71 milliárd forintnyi összeg a mérlegen. 2021 első felében pedig tovább zsugorodott a külhoni boltos turkálás, a maga 15 milliárdos összegecskéjével.
Az elmúlt évek bevásárlóturizmusának mérlege egyébként a következő volt, azzal, hogy a legtöbbet, pénzünk több mint felét a szomszédos sógorék boltjaiban költöttük el:
Kalandozni persze lehet a weben is
Kalandoznak is a vásárlók, hiszen az összes webköltés (amiben a boltos vásárlások mellett a szolgáltatások beszerzése is benne van) 40%-a a fotel kényelméből egy külhoni webáruház megcélzásához kötődik. Kár is a benzinért, mondhatják a vásárlók:
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >