Blokk.com: Boltos munkaerőhiány – napok alatt nő
Élénkül a boltos világ, májusban, júniusban a piac elérheti a járvány előtt szintet. És ha eldobhatjuk a maszkot a boltban is, újabb megugrás várható. De hát ehhez több eladó is szükséges a boltokban, áruházakban. Szaporodnak is szépen a boltos álláshirdetések, szépen hízik a munkaerőhiány.
Érthető arról az oldalról is, hogy a járványos időszakban a más szakterületekről elvándorolt dolgozók visszaszivárognak korábbi helyükre, és ez a visszavándorlás a határokon is átnyúlik. A korábban elbocsájtott eladók pedig nem biztos, hogy mind visszatérnek régi boltocskájukba (a boltos foglalkoztatottak száma első negyedévben 27 ezer fővel csökkent).
A nyári szezonmunkák is nagyobb munkaerőigényt támasztanak a boltokban, ahol a diákmunkának is nagyobb lett az igénye.
A legnagyobb láncok álláshirdetései alapján is egyértelmű, hogy több bolti dolgozóra lenne szükség. Az eladók, árufelöltők, pénztárosok, hentesek, más bolti dolgozók sokkal kapósabbak lettek a munkaerő piacán (és a boltvezetőket, helyetteseiket már nem is számoltuk). Ráadásul a harmadik járványhullám felfutását megelőző tavalyi szeptemberi hónaphoz képest is jelentős a munkaerő igény emelkedése. De szinte napok alatt is tudott nőni a boltos munkaerőhiány júniusban:
2020-21 | szept | nov | január | április | június* | június** |
Aldi | 61 | 41 | 42 | 50 | 78 | 96 |
Auchan | 39 | 20 | 23 | 31 | 48 | 58 |
Lidl | 83 | 70 | 54 | 106 | 107 | 126 |
Penny | 44 | 39 | 43 | 61 | 63 | 102 |
Spar | 34 | 49 | 34 | 41 | 45 | 44 |
Tesco | 20 | 1 | 12 | 25 | 85 | 77 |
Forrás: céges honlapok,
2020. szeptember 23., november 26., 2021. január 18., április 19., */: június 7., **/: június 25. |
Odaát is kelendő a magyar bolti dolgozó
Az Eures uniós foglalkoztatási portálon áprilisban, a járványhullám közepette még 15 ezer bolti munkakört hirdettek az uniós országok boltosai. Ez messze elmaradt a korábbiaktól.
A járvány előtt 70-80 ezer körül mozgott az itt meghirdetett üres boltos álláshelyek száma. Nos, ezt a szintet elérte az európai kereskedelmi munkaerőpiac, a munkaerőhiány fokmérője.
A kereskedelem egészét és valamennyi álláshelyet tekintve (kiskereskedelem, nagy kereskedelem, járműkereskedelem) pedig 125 ezer álláshelyet hirdetnek az európai kereskedők.
(blokkk.com, 2021. június 25.)
Kapcsolódó cikkeink
Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >Elkezdték felhalmozni a tejet az emberek Szlovákiában
A szlovákiai száj- és körömfájás-járvány újabb gócpontjai hatására nő a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >