Black Friday: buktatók és lehetőségek
A Black Friday időszaka a járvány hosszú távú hatásai miatt idén új kihívások elé állíthatja a kereskedőket. A LogiNet és a Reacty Digital közös webinaron osztotta meg gondolatait arról, milyen buktatói vannak a legismertebb akciós üzleti eseménynek, és ki hogyan igyekszik megtartani a vásárlókat, vagy újakat szerezni.
Szerző: Gyarmati Orsolya
Mára a Black Friday vált a legismertebb akciós időszakká Magyarországon, s a felnőtt fogyasztók harmada 2020-ban vásárolt is már fizikai boltban vagy online a Black Friday-hetek alatt. Ám a kezdeti „őrült” vásárlási lázhoz képest mára a vásárlók jóval érettebbé váltak, és egyre inkább ellenőrzik, valóban megkapták-e a beígért kedvezményt. Pintér Róbert PhD, egyetemi adjunktus, a Reacty Digital üzletfejlesztési igazgatója rámutatott: sajnos a tavalyi tapasztalatok azt mutatják, hogy igen sok fogyasztónak volt rossz tapasztalata a vásárlást követően.
A Reacty Digital felmérése szerint 2020-ban minden harmadik vásárlót ért csalódás, mert a terméket később kapta meg, vagy más üzletben is megtalálta hasonló áron, így a kedvezményt átverésnek érezte. A megkérdezett fogyasztók bő harmada kapott sérült árut, ötöde nem volt elégedett a termék vagy a szolgáltatás minőségével. A csomagok sokszor késve érkeztek, és sokszor előfordult az is, hogy a kiválasztott terméket a fogyasztó nem tudta megvásárolni. Ezek a negatív tapasztalatok nagy eséllyel eredményezik azt, hogy a pórul járt vásárlók idén nem fognak pénzt költeni a Black Friday idején.
Kevesebbet költünk akciókra
Kedvezményesen hozzájutni egy vagy több akciós termékhez még karácsony előtt – ez a magyar vásárlók felét idén is izgalomban tartja, azonban a Black Friday akciókra fordított összeg csökkenhet: míg tavaly 40 000 forintért tervezett vásárolni az akciókra nyitott magyar fogyasztó, idén valamivel kevesebbet, 34 000 forintot szándékozik elkölteni. Ez többek között az egész éven át tartó, folyamatos online vásárlással és eszközbeszerzéssel, valamint az alacsonyabb elkölthető jövedelemmel magyarázható a kutatást végző szakértők szerint.
A reprezentatív felmérés vizsgálta a vásárlás tervezett helyét is: a többség online és offline is élne a kedvezményekkel, de a tavalyi számokkal ellentétben a csak online vásárlást tervezők aránya csökkenhet idén, méghozzá 19-ről 15 százalékra. Szakértők szerint ennek okai sokrétűek lehetnek; közrejátszhatnak a növekvő szállítási díjak, de a korábbi online rendelések során tapasztalt csalódottság is.
Ha lehet még fokozni, akkor a csalódottságot még tovább tetézte a már 2020-ra is jellemző árukészlethiány: a kinézett termékeket a vásárlást tervezők fele egyszerűen nem találta a virtuális vagy a fizikai polcokon. Ez idén a globális szállítási nehézségek és a szórakoztató és számítástechnikai ipart érintő chiphiány miatt tovább fokozódhat.
Bár a ruházati cikkek továbbra is előkelő helyet foglalnak el a preferencialistán, 2020-hoz képest 6 százalékos lehet a visszaesés. A szórakoztató elektronikai eszközök kategóriája akár 7 százalékos elfordulást is elkönyvelhet, az egészséggel kapcsolatos termékek népszerűsége pedig akár 5 százalékkal is csökkenhet.
Változatlanul tudatosan
Továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek az ár-összehasonlító oldalak; a vásárlást tervezők több mint fele biztosan körbenéz ezeken az oldalakon, mielőtt kosárba helyezi a vágyott terméket. Ami az impulzusvásárlásokat illeti, a tavalyi adatokhoz hasonlóan nagyjából minden nyolcadik fogyasztó (13%) vásárol akkor is egy ordító akció láttán, ha nincs is igazán szüksége a termékre. Az ismert, nagyobb kereskedők malmára hajthatja a vizet az a tény, hogy a válaszadók 70 százalékának fontos, hogy a Black Friday akciókat csak megbízható, ismert oldalakról vadásszák le. //
A fenti cikk a Trade magazin 2021/11. számában is megjelent.
Kapcsolódó cikkeink
Évente közel 40 különböző kereskedőnél vásárolnak az amerikai fogyasztók
A Circana friss kutatása szerint az amerikai háztartások egy éven…
Tovább olvasom >Modern idő(se)k
Az „ezüstgeneráció” egyre meghatározóbb szereplője az FMCG-piacnak Európa-szerte: a szenior…
Tovább olvasom >Ellátási lánc: kevésbé hatékony az AI a frontvonalban
A Gartner friss adatai szerint a generatív mesterséges intelligencia (AI)…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >