BKIK: a válság alatt át kell alakítani a kereskedelmi ingatlanok bérleti díját
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 7 pontos javaslatcsomagot dolgozott ki a vállalkozások ingatlanbérleti helyzetének kezelésére, amelyben azt kérik a kormánytól, hogy a válság alatt a kereskedelmi ingatlanok bérleti díját a bérlők havi árbevételének függvényében határozzák meg, a bérbeadók bevételkiesését pedig adókedvezményből pótolnák – közölte a kamara az MTI-vel.
Első lépésben szükségesnek tartják, hogy a június 30-ig tartó felmondási tilalmat a járványügyi korlátozások végéig tartsák fenn a válság sújtotta iparágakban dolgozó vállalkozók által bérelt ingatlanoknál. Ugyanakkor megjegyezték, az ingatlant bérbe vevőkre vonatkozó felmondási tilalmat viszont minél előbb fel kell oldani.
A kamara szerint az euró alapon megkötött szerződéseknél a bérleti díjat 330 forint/euró árfolyamon kell befagyasztani az év végégig, azzal a megállapítással, hogy az ebből eredő díjkiesés a bérbeadót terhelje.
Kiemelték, hogy a járványügyi korlátozások alatt a havi bérleti díjat a bérlő idei egyes hónapokban elért árbevételének éves összevetése alapján arányos módon kell változtatni. Példaként említették, hogy ha a bérlő árbevétele idén 30 százalékkal csökken, akkor 30 százalékkal kell csökkenteni az adott hónapra vonatkozó bérleti díját is. A BKIK úgy véli, ezzel a lehetőséggel a legalább 10 százalékos bevételcsökkenéssel járó hónapokra élhet a bérbevevő. Azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a bérlőnek egy minimális 10 százalékos bérleti díjat 90 százalék feletti árbevételcsökkenésnél is meg kell fizetnie az ingatlanon ténylegesen felmerülő üzemeltetési és közüzemi költségek mellett.
A bérlő mellett a bérbeadó támogatására is nagy hangsúlyt helyeznek, ezért a BKIK szükségesnek tartja, hogy a bérlő havi árbevételének függvényében megállapított bérleti díj csökkenéséből eredő bevételkiesés 50 százalékát a bérbeadó a következő 5 évben a társasági nyereségadó befizetéséből évente egyenletes összegben írhassa le.
Az új növekedési hitelprogram, az nhp hajrá 2020 forgóeszköz hitel kondícióiban pedig egyértelműsíteni kell, hogy abból a vállalkozások által bérelt ingatlanok bérleti díja fedezhető – olvasható a BKIK közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >Elkezdték felhalmozni a tejet az emberek Szlovákiában
A szlovákiai száj- és körömfájás-járvány újabb gócpontjai hatására nő a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >