Bizonytalan a Tesco jövője Közép-Európában
Komoly kihívásokkal néz szembe a Tesco közép-európai üzletága. Hazai piacán a brit piacvezető hűségprogramjának és határozott értékorientáltságának köszönhetően nemcsak, hogy sikeresen meg tudja védeni piaci részesedését, de növelni is tudja nyereségét. A szabályozási intézkedések és az egyre éleződő verseny azonban a Tesco pozíciójának további romlásához vezethet Európa feltörekvő piacain.
Az Egyesült Királyságban a Tesco exkluzív hűségkedvezményeket kínáló stratégiája és a rivális Aldiéhoz igazított árak az alapvető termékek esetében lehetővé tette a kiskereskedő számára, hogy megvédje piaci részesedését. A Kantar Worldpanel Nagy-Britanniára vonatkozó adatai szerint a Tesco tavaly 0,3 százalékponttal, 27,6%-ra növelte piaci részesedését az FMCG-piacon. Az Aldi és a Lidl ugyanebben az időszakban elért együttes 0,4 százalékpontos részesedésének növekedése a banki elemzők szerint a rivális Asda és a Morrisons rovására történt, amelyek együttesen 0,7 százalékpontot veszítettek. Mind az Asdát, mind a Morrisonst magas adósságállomány terheli a magántőke felvásárlásokat követően.
Ugyanakkor a kiskereskedő teljes kiskereskedelmi üzletágának előzetes korrigált üzemi eredménye a 2024 februárjáig tartó pénzügyi évben 2,76 milliárd brit fontra (GBP) emelkedett, ami 11%-os növekedést jelez és meghaladja a várakozások szerinti 2,6-2,7 milliárd fontot. A folyó pénzügyi évre vonatkozóan a Tesco optimista, és legalább 2,8 milliárd fontos korrigált üzemi nyereségre számít.
Forrás: Tesco
Figyelemre méltó eredmény, hogy a Tesco növelte piaci részesedését, miközben több pénzt keresett a hazai piacon. A közép-európai régióban azonban a piaci részesedés és a nyereségesség csökken. Közép-Európában, amely a Tesco csehországi, szlovákiai és magyarországi tevékenységét foglalja magában, a kiigazított működési eredmény felére, 90 millió angol fontra csökkent állandó árfolyamon számolva. A Tesco pénzügyi igazgatója, Imran Nawaz egy eredménybeszámoló alkalmával elmondta, hogy a feltörekvő piacokon a jelenlegi környezet „továbbra is kihívást jelent”, de a kiskereskedő biztató volumenbeli fejlődést tapasztalt, többek között a kiskereskedő értékkínálatába való befektetésnek köszönhetően. A Tesco 2022 nyarán vezette be exkluzív Clubcard árait és az alacsonyár-garanciát Közép-Európában, miután 2019 óta az Egyesült Királyságban is alkalmazza azokat.
Ugyanezen stratégia, a Clubcard-árak és az alacsonyár-garancia segítségével tudott a Tesco a vizsgált időszakban Közép-Európában „nagyjából változatlan” forgalmat elérni az előző évhez képest. Az inflációs rátákat figyelembe véve ez akár jó hír is lehet. Az elmúlt 12 hónapra vonatkozó márciusi adatok azt mutatják, hogy az élelmiszer-infláció az Európai Unióban Csehországban és Magyarországon a legalacsonyabb. A Cseh Köztársaságban a mutató mínusz 5,9%, Magyarországon pedig mínusz 2,1% volt éves szinten. De a 0,6%-kal magasabb élelmiszeráraival Szlovákia is jelentősen elmarad az Euró-övezet 1,5%-os átlagától.
A Tesco jól ismert Közép-Európában. Mindhárom piac viszonylag érett, a vezető kiskereskedők évente csak néhány új üzletet nyitnak.
A Cseh Köztársaságban egy a Mendel Egyetem és a Versenyvédelmi Hivatal (ÚOHS) együttműködésében készült tanulmány szerint a hat legnagyobb kiskereskedő uralja az élelmiszerpiac 75%-át. A 2022/2023-as üzleti évre vonatkozó legfrissebb rendelkezésre álló mérlegadatok szerint a Tesco a legnagyobb kiskereskedők között az ötödik helyen áll az árbevétel alapján, mindössze egy helyet rontva a 2017-es évhez képest. Ám míg a 2017/2018-as adózás előtti nyereség elérte az 1,6 milliárd cseh koronát (61 millió euró), vagyis a nettó árbevétel 3,5%-át, addig egy évvel korábban a nyereség 151 millióra (6 millió euró), vagyis a nettó árbevétel 0,3%-ára csökkent.
Szlovákiában a Tesco, amely 2017-ben még piacvezető volt, 2022 végére a Lidl és a helyi Coop Slovensko mögött a harmadik helyre szorult a legnagyobb kiskereskedők között. A nettó nyereség az összehasonlítható időszakokban csaknem felére, 94 millió euróról (6,5%-os nettó nyereséghányad) 57 millió euróra (3,5%-os nettó nyereséghányad) zsugorodott. A közeljövő kilátásai sem kevésbé borúsak. A lengyel diszkontpiacon vezető Biedronka bejelentette, hogy még az idén be akar lépni Szlovákiába. Ha ez megtörténik, elkerülhetetlennek tűnik egy árháború az új kihívó és a szlovák piacvezető Lidl között, ami nyomást gyakorolhat az egész piacra. Az országban térhódító diszkontok és az ennek eredményeképpen csökkenő profit már 2020-ban arra késztette a Tescót, hogy eladja lengyelországi üzletágát.
Magyarországon 2017 óta a Lidl és a Spar is megelőzte a korábban piacvezető Tescót. A brit lánc számára segítséget jelent, hogy a 2018-ban módosított „plázastop” rendelet korlátozza más versenytársak, például a Lidl és az Aldi diszkontok belépését a Tesco meglévő vonzáskörzeteibe. A törvény értelmében a kormány jóváhagyása szükséges minden új üzletnyitáshoz, sőt még a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű üzlethelyiségek kisebb átalakításához is. Magyarországon a brit kiskereskedő meg tudta tartani nyereségességi szintjét: 2022-ben 19,6 milliárd forint (50 millió euró) nettó nyereséget ért el, szemben a 2017-es 17,5 milliárd forinttal (57 millió euró). A szabályozási intézkedések azonban 2023-ban masszívan csökkentették a nyereségességet, mint ahogy azt a Tesco eredményei is mutatják. A kiskereskedelmi különadó mértékének ez év elejétől történő emelésével az eredmények további csökkenő tendenciáját láthatjuk.
Kapcsolódó cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt kapnak a rászoruló
Két hét alatt 15,5 millió forint értékű élelmiszeradomány-utalvány és közel…
Tovább olvasom >Megnyílt az ország legnagyobb ALDI áruháza
Magyarország legnagyobb alapterületű ALDI áruháza nyílt meg a mai napon…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >