Bivalytej-feldolgozó üzem indult Gyomaendrődön
Átadták a gyomaendrődi bivalytej-feldolgozó üzemet a Békés megyei Gyomaendrődön szombaton.
A meglévő, de évek óta nem termelő üzemet mintegy 50 millió forintból újították fel, 35 milliót a Földművelésügyi Minisztérium (FM), 4,5 milliót az önkormányzat adott hozzá, de a Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és az olasz partnerek is hozzájárultak a beruházáshoz.
Az üzemet olasz technológiával olasz sajtkészítő mesterek vezetik majd, három munkavállalónak és szeptembertől a diákoknak adva munkát, mint duális képzőhely.
Nagy István, az FM parlamenti államtitkára elmondta: az üzem jelentős hatással lehet a térség agráriumára, reményei szerint mind többen fognak majd állattartással és kézműves tejipari termékek előállításával foglalkozni a jövőben. A nemzeti vidékstratégia célja, hogy a vidéket versenyképessé, a „nemzet motorjává” tegye, amihez szemléletváltásra, minőségi alapanyag-termelésre, környezettudatosságra és élelmiszerbiztonságra van szükség – tette hozzá. Az államtitkár elmondta: 63 iskola működik az FM fenntartásában, arra törekszenek, hogy ne csak a fiatalok szakképzésére, hanem továbbképzésére is lehetőség legyen, ezért ingyenessé teszik a második szakképzés megszerzését is. Úgy vélte, emelni kell az agráriumban dolgozók képzettségi szintjét, mert az elmarad a más ágazatokban dolgozókétól. Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere reményét fejezte ki, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban tavaly alapított bivalytelep és a gyomaendrődi tejfeldolgozó növeli a térség megtartó erejét. Toldi Balázs gyomaendrődi polgármester szerint a jövőben a kapacitás bővítésére is szükség lehet, mert a bivalytejből készült termékeknek széles piaca van bel- és külföldön egyaránt. Davidovics László, a Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola igazgatója az MTI-nek elmondta, tejfeldolgozó és sajtmester képzésre kaptak engedélyt, szeptemberben indulnak a képzések. A sajtüzemmel együttműködve szeretnék a Kárpát-medencei magyarok képzőhelyévé tenni az iskolát. Carlo Tiberi, a mezőtúri székhelyű magyar-olasz vegyesvállalat, az Italiagro Kft. egyik ügyvezetője elárulta: 2011 óta dolgoznak azon, hogy Mezőtúron bivalytelepet, Gyomaendrődön pedig tejfeldolgozó- és sajtüzemet hozzanak létre, ezzel egy új gazdasági szegmenst, a bivalymozzarella-készítést megteremtsék Magyarországon. Az üzem a mezőtúri bivalytelep tejét dolgozza fel a jövő héttől, naponta 1000-1200 liternyit. Elsősorban bivalymozzarellát és ricottát, kisebb mennyiségben bivalytejből készült joghurtféléket gyártanak majd, melyet a magyar piacon terveznek értékesíteni. A későbbiekben bivalytejből készült fagylalt gyártását is tervezik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Egy milliárd dollárból bővíti a gyártást Mexikóban a Nestlé
A Nestlé bejelentette, hogy 1 milliárd dolláros beruházást eszközöl Mexikóban…
Tovább olvasom >GKI: A kormány által támogatott nagyberuházások szétverik a helyi munkaerőpiacot
A magyar kormány az ország újraiparosításának részeként az elmúlt években…
Tovább olvasom >4000 milliárd forintnyi új beruházás érkezik hazánkba
A tavalyi a magyarországi gazdaságtörténet második legeredményesebb éve volt a…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >