Bisnode: csökkent a cégek száma tavaly
A működő társas vállalkozások száma 2014. január és 2015. január között 2,55 százalékkal 543 692-re csökkent Magyarországon – közölte a Bisnode nemzetközi cégminősítő kedden az MTI-vel.
Ismertetik: néhány évvel ezelőtt még a rendületlenül gyarapodó cégszám volt jellemző a magyar gazdaságra, a trend azonban 2014-ben megfordult és a vállalkozások száma csökkenésnek indult. A Bisnode elemzésében megjegyzik, hogy a cégek számának mérséklődése önmagában nem negatív folyamat, amennyiben hosszú távon egy kisebb, de stabilabb cégvilág létrejöttéhez járul hozzá. A jelenleg Magyarországon működő közel 544 ezer vállalkozás még mindig 11 százalékkal több mint a 2008 elején jellemző érték.
A Bisnode adatai szerint az elmúlt 3 évben drasztikusan csökkent az új vállalkozások száma, és 2014 ismét negatív csúcsot hozott: amíg 2011-ben közel 50 ezer cég alakult, addig 2012-ben már 40 ezernél is kevesebb, 2013-ban a 34 ezret sem érte el, 2014-ben pedig 30 ezer sem volt a frissen alapított vállalkozások száma. Így 2011-ről 2014-re 40 százalékos volt a csökkenés mértéke. Amíg korábban naponta 140 új vállalkozást is alapítottak, ma a napi cégalapítások száma 80 körül mozog. Részben a törvényi szabályozás változásai, köztük a kft. alapításához szükséges tőke 500 ezer forintról 3 millió forintra történő felemelése, részben pedig az emberek vállalkozó kedvének csökkenése okozta a drasztikus változást – közölte a Bisnode.
A csökkenő trend ellenére nőni tudott a vállalkozások szám a mezőgazdaság, a gépjavítás, a gépjármű-kereskedelem, a közigazgatás és a vegyipar területén, azonban a növekedés ezekben a szektorokban sem haladta meg a 2 százalékot – közölte a Bisnode. A pénzügyi szektorban, a kommunális tevékenységet végző vállalkozások körében, a papíriparban és a textiliparban csökkent legnagyobb mértékben a cégek száma, a csökkenés 2014. január 1. és 2015. január 1. között a 4,5 százalékot is meghaladta. A felszámolásokkal és a csődeljárásokkal leginkább sújtott két iparágban, a vendéglátás és az építőipar terén is magas, de nem a legmagasabb cégszám-csökkenés tapasztalható. A vendéglátásban 3,7 százalékkal csökkent a vállalkozások száma, jelenleg közel 25 700 ilyen cég van, az építőiparban pedig a 3,9 százalékos csökkenéssel jelenleg 48 300 társas vállalkozás működik.
Egy év alatt a legnagyobb, 5 százaléknál nagyobb csökkenés Nógrád és Zala megyében volt. Budapest az egyetlen terület, ahol 2 százalék alatt tudott maradni a vállalkozások számának csökkenése az elmúlt egy évben. Az országos átlag alatti érték Veszprém, Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, és Pest megyékben illetve Budapesten volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Vállalkozásból kevesebb, különbségből több – így alakult a cégszám vármegyénként 2022 és 2024 között
Miközben a vállalkozások száma országosan csökkent, a háttérben teljesen eltérő…
Tovább olvasom >3,4%-kal bővült a fogyasztás
A KSH megerősítette, az idei első negyedévben 0,8%-kal nőtt a…
Tovább olvasom >Varga Mihály: meg kell erősíteni a magyar gazdaság szuverenitását, a hazai élelmiszeripart
Európa jövője egyenrangú, szuverén tagállamokkal biztosítható, ezért a kormány továbbra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >