Bíróság előtt támadta meg a magyar állam az élelmiszerláncok és dohányipari vállalkozások adójának felfüggesztését
Két ügyben is keresetet nyújtott be a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságra a magyar állam; a kormány az élelmiszerláncok felügyeleti díjának és a dohányipari vállalkozások adójának felfüggesztését is megtámadta a bíróság előtt – derül ki az uniós igazságszolgáltatás pénteken közzétett hírleveléből.
Az Európai Bizottság a felügyeleti díj és az adó esetében is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a meredeken progresszív kulcsok az uniós joggal, az egységes piaccal összeegyeztethetetlen tiltott állami támogatásban részesítik az alacsonyabb árbevételű vállalatokat.
A dohányipari vállatokra Magyarország 30 millió és 30 milliárd forint közötti nettó árbevétel esetén 0,2 százalék, 30 és 60 milliárd forint között 2,5 százalék, 60 milliárd forint fölött pedig 4,5 százalék adót vetett ki, de a bizottság hivatalos eljárást indított, melynek lezárultáig megtiltotta ezeknek a progresszív adókulcsoknak az alkalmazását.
Ugyanígy járt el a brüsszeli testület az élelmiszerláncokra kivetett felügyeleti díj esetében is, amelyet szintén az árbevétel alapján állapított meg a magyar szabályozás. A díj a boltláncok ellenőrzésével kapcsolatos hatósági tevékenységek finanszírozását hivatott szolgálni, s idén január 1-je előtt az árbevétel 0,1 százaléka volt. Az év elejétől viszont a napi fogyasztási cikkeket forgalmazó üzletláncokra 0 és 6 százalék közötti díjat rótt ki az Országgyűlés; félmilliárd forint alatt nem kellett fizetni, a legmagasabb kulcs pedig 300 milliárd forintos bevétel után volt fizetendő.
Magyarország mindkét esetben azt kéri az uniós bíróságtól, hogy semmisítse meg az Európai Bizottság rendelkezéseit, melyekkel megtiltotta ezeknek a terheknek a beszedését. (MTI, Konsiczky Zoltán)
Kapcsolódó cikkeink
A NAV értesíti a vállalkozásokat az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásról
Mintegy 70 ezer vállalkozástól várja az adóhivatal az élelmiszerlánc-felügyeleti díj…
Tovább olvasom >Beárazott kockázat
Az Európai Unió Bírósága a magyar árképzési gyakorlatot is befolyásoló…
Tovább olvasom >Nébih: 2025-től az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásokat már a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz kell benyújtani
A 2025. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásokat már a Nemzeti Adó-…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >