Biogáz üzem épül Balassagyarmaton
Közel másfélmilliárd forintos beruházásban épít biogáz üzemet a Sinergy Kft. Balassagyarmaton, ez biztosítja majd a szennyvíztelep, a kábelgyár és a strand olcsó fűtését – tájékoztatta az MTI-t a cég értékesítési és projektfejlesztési divíziójának vezetője kedden.
Molnár László elmondta: a Balassagyarmati Biogáz Erőmű Kft.-t tavaly februárban hozta létre a Sinergy Kft., majd pályázatot nyújtott be, hogy – a Nógrád megyei város önkormányzatával és a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.-vel együttműködve – biogáz üzemet építésn a balassagyarmati szennyvíztelepen.
Az 1 milliárd 35 millió forintos projekthez 50 százalékos, vissza nem térítendő támogatást nyert a kft. a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatán.
Molnár László ismertette: az üzem a balassagyarmati és a környékbeli szennyvíztelepekről származó szennyvíziszap, élelmiszer alapú hulladékok, és kisebb mértékben növényi alapanyagok feldolgozásával biogázt termel, a megújuló energiaforrásból pedig villamos- és hőenergiát állít elő.
A biogáz üzem egy megawattos villamoskapacitásával évente mintegy 7 gigawattóra megújuló alapú villamos energiát termel. Az eközben keletkező hőenergiából a technológiai önfogyasztáson felül évente körülbelül 23 ezer gigajoul hasznosítható fűtési célra. Ezt a mennyiséget hasznosítaná a szennyvíztelep, a városi strand és a közeli kábelgyár.
A divízióvezető tájékoztatása szerint júliusban kezdődik meg a kivitelezés, a biogáz üzem jövő májustól működik majd. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Újabb 2 milliárd dollárt fektet a Mars az amerikai gyártás bővítésébe 2026-ig
Az édesség- és snackóriás Mars 2026 végéig további 2 milliárd…
Tovább olvasom >Milliárdos bevételkiesést szenvedhet el a dán élelmiszer-kereskedelem a súlycsökkentő szerek miatt
Akár 1,2 milliárd dán korona (130 millió euró) forgalomkieséssel is…
Tovább olvasom >Új kihívások előtt az Alko, Finnország állami kézben lévő sommelier-je
Az állami tulajdonú szeszesital-kereskedő, az Alko Finland szigorú jogi és…
Tovább olvasom >