Bevásárlóközpontban a nagykanizsai könyvtár könyvei
Hetente két napon mozgókönyvtári szolgáltatásként az egyik helyi bevásárlóközpontban is kölcsönözhetők a nagykanizsai könyvtár könyvei.
Az elmúlt hét vége óta pénteken délután és szombaton délelőtt települ ki mozgókönyvtári szolgáltatásunk a Kanizsa Centrum bevásárlóközpontba, ahol akár újonnan beiratkozókat is fogadunk – tájékoztatta Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója hétfőn az MTI-t.
Alkalmanként két-három asztalt tölt meg a néhány száz darabos kínálat, amely leginkább az új megjelenésű, keresett könyvekből és a gyerekeknek kiadott kiadványokból áll. A már könyvtári tag olvasóknak és a leendő beiratkozóknak könyves fejtörőket és játékokat is kínálnak időtöltésként.
Az igazgató elmondta: megállapodtak a bevásárlóközpontban működő könyvesbolttal, így – miután nem tartják egymást konkurenciának – kölcsönös kedvezményekkel „terelik” egymáshoz az olvasni szerető látogatókat. A könyvesbolti vásárlók ingyenes könyvtári beiratkozási lehetőséget kapnak, a kölcsönzők pedig árkedvezményt a bolti vásárláskor.
A nagykanizsai könyvtár február végéig biztosan jelen lesz a bevásárlóközpontban, a folytatás a látogatók érdeklődésén is múlik. A könyvtárvezető szerint szeretnék tovább terjeszteni a kitelepülős kölcsönzést, ezért a város másik plázájával is keresik a hasonló együttműködési lehetőséget. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A K&H mobilbankot mától a bankszámlával nem, viszont SZÉP kártyával rendelkező ügyfelek is használhatják
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A halastavak gazdag élővilágának megőrzésére nyert el támogatást a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lechner Tudásközpont uniós forrásból fejleszt informatikai rendszert az illegális hulladéklerakók feltérképezésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

