Év végén is lehagyta Európát a magyar kiskereskedelem
Értékben 4,5 százalékkal nőtt a magyarországi kiskereskedelem forgalma 2016 utolsó negyedéve során az előző év azonos időszakához képest a Nielsen által mért élelmiszer- és vegyiáru-piacon. Ezzel jócskán elhúzunk az európai 1,8%-os utolsó negyedévi átlag mellett. A kontinens lendülete továbbra is „takaréklángon ég”, és alacsony növekedésű piacnak számít, enyhe emelkedéssel. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen „Growth Reporter” című, negyedévenkénti európai elemzése.
Az első három negyedéves időszakban negatív tartományban mozgó mennyiségi eladás csökkenése az utolsó negyedévben megállt, és enyhe, 0,4%-os emelkedést produkált Magyarországon. Az európai átlag 0,8 százalékos növekedést mutat. Nálunk az élelmiszerek, háztartási vegyi áruk és kozmetikumok piacán átlagosan 4,1 százalékos volt az árszínvonal-növekedés hatása negyedéves összehasonlításban. Európában átlagosan 0,9 százalékkal emelkedtek az átlagos egységárak.
A hazai élelmiszerpiac összességében értékben 4,3%-kal növekedett, míg a vegyi áruk piaca 5,2%-kal.
– Az árszínvonal-növekedés mögött olyan, most már tartósnak mondható trendek állnak, mint az eladások drágább csatornák felé tolódása és a márkás és saját márkás termékek piacára egyaránt jellemző prémiumizáció – mondta Homonnai Balázs, a Nielsen kereskedelmi kapcsolatokért felelős vezetője.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Kettős arcot mutat a kiskereskedelmi ingatlanpiac – stabil főváros, csökkenő üzletszám vidéken
Miközben a budapesti elsődleges bevásárlóközpontok szinte teljes kihasználtsággal működnek, országos…
Tovább olvasom >