Betört Oroszországba a Rézangyal
Megtörtént az eddigi legnagyobb áttörés a magyar pálinkaexport területén, több mint húszezer palack Rézangyal került az orosz boltok polcaira.
Tizenöt-féle Rézangyal termék, köztük a hagyományos ízek: szilva, barack és körtepálinka jelent meg a moszkvai és a szentpétervári üzletekben. A pálinkatörvény elfogadása óta ilyen méretű, palackozott, márkanévvel ellátott pálinkaexport még nem történt hazánkban.
„Az egyeztetések már 2009 év végén elkezdődtek, amelyet több kóstoló és bemutató követett.
Miután a Rézangyal egy blendelt pálinka, ami azt jelenti, hogy házasítjuk a tételeket, folyamatos és állandó minőséget tudunk garantálni az orosz disztribútor számára. Ez egy fontos szempont a hosszútávú, jelentős mértékű export esetében” – mondta Maros Róbert, a Rézangyal Kft. ügyvezetője, majd hozzátette, nagyon örül az áttörésnek, ugyanakkor úgy véli, még sok hasonló lépés szükséges ahhoz, hogy a pálinka nemzetközi térhódításáról beszélhessünk.
Amennyiben a Rézangyal külföldi értékesítése növekszik, az a cég beszállító partnereinek, és rajtuk keresztül a hazai gyümölcstermelőknek is többletbevételt jelenthet.
A pálinkákat a legnevesebb prémium áruházakban /pl. ГУМ (GUM) áruház, Елисеевский Универмаг (Jeliszejevszkij Unyivermag), Глобус Гурме (Globusz Gourmet)/, illetve prémium éttermekben és bárokban lehet kapni – mondta Kiss Szilárd, a moszkvai Vengerskoe Vino tulajdonosa, egyben a moszkvai magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséja.
A külföldön kapható Rézangyal palackokat orosz nyelvű hátcímkével látták el, a márkanév azonban eredeti nyelven szerepel az üvegen.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >