Betiltja a hús és a fosszilis tüzelőanyagok reklámozását Amszterdam a klímaváltozás elleni harc részeként
A hollandiai nagyvárosok közül utolsóként Amszterdam vezetése is úgy döntött, hogy betiltja a húsipari termékek és a fosszilis tüzelő- és üzemanyagok, mint „a klímaválsághoz hozzájáruló termékek” kültéri reklámját – tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
A beszámoló szerint Amszterdam tanácsának tagjai csütörtökön szavazták meg a helyi szabályzat megváltoztatását és a tilalom bevezetését, annak ellenére, hogy Melanie van der Horst, a tanács városi közterekért felesős tagja az érvényes reklámszerződések miatt lehetséges jogi következményekre figyelmeztetett.
A május elsejétől érvényes tilalom az utcákon elhelyezett óriásplakátokra, valamint a buszmegállókban és a buszokon kihelyezett reklámfelületekre vonatkozik.
Nem érinti a boltoki kirakatait, ahol továbbra is megengedett lesz az érintett termékeket megjelenítő ábrázolás.
Amszterdamban a hústermékek reklámja az összes kültéri reklámfelület 0,1 százalékát, a fosszilis tüzel- és üzemanyagok reklámja pedig 4,3 százalékot teszi ki – tájékoztattak.
Hollandiában elsőként Haarlem, majd a Hága, Utrecht, Delft, Leiden és Nijmegen is hasonló, a repülőutak, a benzines autók és a fosszilis üzemanyagok mellett a húsipari termékek reklámjára vonatkozó tilalmat vezetett be 2024-ben.
Kutatások szerint az élelmiszertermelés a globális felmelegedést okozó károsanyag-kibocsátás harmadáért felelős, ezen belül a hús előállítása kétszer annyi emisszióval jár, mint a növényi élelmiszereké.
Az Európai Unióban a jelenleg 82 kilogrammos fejenkénti húsfogyasztást 24 kilóra kellene csökkenteni ahhoz, hogy az EU elérje kitűzött célját és 2050-re karbonsemlegessé váljon.
Hollandia, ahol egy főre számítva 75,8 kilogramm az éves átlagos húsfogyasztás, az EU fő húsexportőre.
Kapcsolódó cikkeink
Közösségi megoldások és új klímatörvény-javaslatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az alkalmazkodás és a tudás lett a klímaváltozás kulcskérdése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: egyedülálló gyeptípusaink megőrzése közös felelősségünk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


