Betegségeknek ellenálló szőlőültetvényt telepítenek a Balaton-felvidéken
A legjellemzőbb gombabetegségeknek ellenálló szőlőültetvényt telepítenek hat és fél hektáron, a Balaton-felvidéken a Varga Pincészet Kft. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) 450 millió forintos támogatásával, hogy magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékeket fejlesszenek, továbbá információt kapjanak a szőlőfajták helyi adaptációjáról, termesztés-technológiai értékeiről – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény hétfőn az MTI-vel.
A PTE közleménye szerint a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projekt segítséget jelent a szőlészeteknek és borászatoknak a következő évek fajtaválasztásában és termékfejlesztésében – jelezték.
A fejlesztést indokolja a kommüniké szerint, hogy a klímaváltozás következtében egyre nagyobb kihívást jelent a szőlőültetvények védelme a kórokozókkal és kártevőkkel szemben. Ennek a hagyományos szőlőfajták esetében egyre nehezebben, egyre több pénz és energia ráfordításával tudnak csak megfelelni a szőlőtermesztők.
A közlemény szerint a fejlesztés eredményeként megtörténik három szőlőfajta kutatási eredményeken alapuló termesztéstechnológiájának kidolgozott leírása és ha a fejlesztésben alkalmazott szőlőfajtákból piacképes termék válik, „reális új alternatíva állhat rendelkezésre a hazai, illetve a nemzetközi szőlő és bor ágazat számára” – emelték ki.
A kommüniké szerint a projektben alkalmazott fajták esetében alig kell növényvédőszereket használni, ez pedig a tudatos élelmiszerfogyasztás és a környezetet kevésbé terhelő gazdaságok népszerűsítése, valamint a hazai termékek, hazai innováció támogatása szempontjából is fontos.
A közlemény szerint a fejlesztésekkel „fel tud zárkózni a hazai kutatás, illetve adott esetben meg tudja előzni a Nyugat-Európában zajló, hasonló célú programokat”, egyben a „projekt a kiöregedő ültetvények helyére egy piaci alapú, a fenntartható fejlődést előtérbe helyező fajtaszerkezet kialakítását irányozza elő” – írták. A fejlesztés előreláthatóan 2025 tavaszán zárul majd.
A badacsonyörsi központú, feldebrői telephellyel is rendelkező mintegy 180 embert foglalkoztató Varga Pincészet a cég korábbi közlése szerint 250 hektáron termeszt, és 2000 hektárról vásárol fel szőlőt.
A társaság a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2020-at 5,9 milliárd forintos forgalom mellett 476 millió forintos adózott eredménnyel zárta, míg 2019-ben 5,3 milliárd forintos bevételt és 327 millió forint profitot szerzett.
Kapcsolódó cikkeink
„Tiéd a mérték!” nyílt levél a felelős borfogyasztásért
Nyílt levelet tett közzé a Magyar Bormarketing Ügynökség, amelynek célja,…
Tovább olvasom >Szinte felforrt a Balaton vize
Az Időkép legfrissebb mérései szerint a Balaton több pontján is…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: ideje komolyan venni az úszástudás fontosságát!
Ideje komolyan venni az úszástudás fontosságát – figyelmeztetett a Balaton-átúszás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt
Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők…
Tovább olvasom >Rekord magasságba szökött a svájci Lidl sajtexportja tavaly
Tizenöt éves fennállásának legerősebb évét zárta a svájci Lidl sajtexport…
Tovább olvasom >