BÉT Legek: Ismét az Equilor nyerte el „Az év befektetési szolgáltatója” díjat
Az Equilor Befektetési Zrt-nek ítélte a Budapesti Értéktőzsde szakmai zsűrije „Az év befektetési szolgáltatója” díjat a BÉT Legek 2024 díjátadón. Az elismerést többek között azért ítélték oda, mert az idén 35 éves befektetési szolgáltató tavaly forgalmazóként vett részt az elmúlt 25 év legnagyobb részvénypiaci kibocsátásában, kiemelkedő szerepet tölt be a tőzsde árupiaci szekciójában és elemzési, árjegyzési, edukációs tevékenységével fejleszti a magyar tőkepiacot.
2021 után 2024-ben is az Equilor Befektetési Zrt-nek ítélte a BÉT Legek „Az év befektetési szolgáltatója” díjat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szakmai zsűrije. A díj odaítélésekor figyelembe vették, hogy a magyar tőkepiac és a vállalati szektor erősítése iránt elkötelezett, alapításának 35. évét idén ünneplő Equilor 2024-ben kulcsszerepet töltött be forgalmazóként a Gránit Bank tőzsdére lépésében, részvénykibocsátásában, mely az elmúlt 25 év legnagyobb nyilvános tranzakciója volt.
Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója a díj átvételekor kiemelte: az Equilor jelentős tőkepiaci szerepét mutatja, hogy szakértői az elmúlt évtizedekben több mint 3.000 milliárd forint értékű M&A tranzakcióban működtek közre, míg az elmúlt öt évben a legtöbb hazai nyilvános vételi ajánlatot is az Equilor vezényelte le. Az Equilor emellett egyedüli szekciótagként támogatja a hazai árutőzsdét, ezzel kiemelkedő szerepet tölt be az árupiac fejlesztésében. A BÉT és az Equilor által kidolgozott új kereskedési feltételek 2021-ben léptek életbe ezen a piacon, és a tapasztalatok alapján a piaci szereplők egyre többen és növekvő érdeklődéssel fordulnak az árupiaci lehetőségek felé. Mindezek mellett az elmúlt évtizedekben a hazai kötvénypiacon is meghatározó szereplővé váló Equilor sokféle eszközzel népszerűsíti a magyar befektetési lehetőségeket. Rendszeres elemzésekkel követi a magyar tőkepiacot érintő eseményeket és a hazai tőzsde több vállalatát, szakértői pedig a pénzügyi kultúra fejlesztését elősegítve rendszeresen adnak elő különböző konferenciákon, oktatási intézményekben. Az Equilor kiadásában jelent meg az az egyedülálló, négyrészes pénzügyi edukációs könyvsorozat, mely közérthető példákkal mutatja be a deviza-, kötvény-, részvény- és opciós piacok főbb jellemzőit, működését.
Kapcsolódó cikkeink
35 éves jubileumot ünnepel a magyar tőkepiacon az Equilor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >35 éves a Wallis Csoport: BÉT Legek díjjal ismerték el tőkepiaci teljesítményét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >BÉT Legek: Ismét az Equilor nyerte el „Az év befektetési szolgáltatója” díjat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új Happy Meal-szabály a botrány után
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >