Beszállítói konferenciát tartott a METRO
A METRO Kereskedelmi Kft. 2014. december 5-én szervezte meg a sajátmárkás Beszállító Konferenciáját, amely keretében közös gondolkozásra invitálta sajátmárkás termékeit gyártó beszállítóit a METRO Gasztroakadémiára.
A korábbi évek, illetve az idei novemberi általános Beszállítói konferencia sikerén felbuzdulva decemberben ismét megrendezte a már hagyománynak számító Beszállítói Konferenciáját a METRO, ahol az áruház értékesítési, kiszállítási, minőségbiztosítási, beszerzési és marketing vezetői egyeztettek a beszállítóik képviselőjével a jövő évi középtávú együttműködési lehetőségekről, irányvonalakról.
„A hazai beszállítók egyik legnagyobb partnereként a METRO célja a magyar vállalkozások fejlődésének támogatása, közvetett módon a munkahely-teremtés elősegítése, valamint kiemelt témaként kezeljük a magyar termékek népszerűsítését” – mondta el Horváth Imre, a METRO Kereskedelmi Kft. vezérigazgatója az esemény kapcsán.
A nagykereskedés szervezetten, tudatosan igyekszik keresni a beszállítókkal az együttműködési lehetőségeket. Ennek egyik platformja az idén már második alkalommal megrendezett fórum, ahol a vállalat teljes vezetése képviseltette magát: a konferencián a Kínálati, Minőségbiztosítási, Vevőmanagement és Ellátási Lánc Osztályai mutatták be tervezett középtávú stratégiájukat és fogadták a beszállítói véleményeket, ötleteket, amely alapján meghatározták a jövő évi együttműködési irányvonalakat.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így…
Tovább olvasom >Húsvéti trendek: mit keresnek idén a vásárlók?
Tavaly márciusban, húsvét előtt közel 90 ezer doboz, azaz csaknem…
Tovább olvasom >