Beruházni tervez a Shein az Egyesült Királyságban
A Reuters szerint a Shein a következő öt évben 211 millió font (250 millió euró) kíván beruházni az Egyesült Királyságban és Európában egy „körforgásos alap” indításával.
A fast fashion óriásvállalat 42 millió fontot (50 millió eurót) különített el „a kutatás-fejlesztésbe, illetve európai vagy brit kísérleti termelőüzemekbe való potenciális beruházásokra”, valamint olyan kezdeményezésekre, amelyek segítenek a régióban működő kiskereskedőknek és tervezőknek több fogyasztót elérni a piactéren keresztül.
A kiskereskedő bejelentette, hogy egy 169 millió fontos (200 millió eurós) „körforgásos alapot” indít állítása szerint a divathulladék kezelésére, miközben a márka továbbra is várja a londoni tőzsdei bevezetés jóváhagyását.
A Financial Timesnak nyilatkozva Donald Tang ügyvezető elnök elmondta, hogy a pénzt „a lehető leghamarabb” startupokba, illetve már működő brit és európai vállalatokba tervezik injektálni.
A sokak által aggályosnak tartott fenntarthatósági gyakorlatot folytató fast-fashion kereskedő befektetési célpontjai között lehetnek olyan korai fázisban lévő vállalkozások, amelyek újrahasznosított anyagokkal dolgoznak, vagy olyan régebbi vállalkozások, amelyek új vagy újonnan megjelenő anyagokat használnak a környezetbarátabbá válás érdekében.
A brit Retail Gazette azon kérdésére, hogy a körforgásos alap a Shein ellátási láncával kapcsolatos aggodalmakra válaszul jött-e létre, az ügyvezető azt mondta, hogy ez „a már egy ideje tett erőfeszítések és járt út folytatása”.
Tang hangsúlyozta, hogy a divathulladék nem olyan probléma, amelyet „egyenként” meg lehetne oldani, és hogy a téma nem „pusztán a pénzről szól”.
Felszólított másokat is, köztük befektetőket, kereskedőket és politikai döntéshozókat, hogy csatlakozzanak a körforgásos kezdeményezéshez, mondván, hogy „a probléma túl nagy, megoldásához közös erőfeszítésekre van szükség”.
Kapcsolódó cikkeink
Öt év alatt 70%-ra növelné a brit Lidl a megmentett élelmiszerek arányát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >HelloFresh: az utragyors receptdobozokat keresik a britek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új trend az online vásárlásban: később fizetnek a magyarok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a Digitális Termékútlevél Platform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


