Berettyóújfalun újraindult a tejporgyártás
Az idén még Németországból származó sűrített tejből állítják elő a tejport, de a tulajdonosok üzleti terve szerint 2015-ben ismét beindítják a nyerstej-felvásárlást a berettyóújfalui, egykor szebb napokat látott létesítményben. Az 1957-ben alapított gyárat két éve zárták be, mert a korábbi vezetés nem tudta kifizetni a banki hiteleket. Az üzemet egy magyar befektetői csoport vásárolta meg. A tejporgyárban, amelynek májusi beindítására 200 millió forintot fordítanak, az idén 47 ember kap munkát. Bejelentették, hogy a kezdeti időszakban kínai vásárlónak gyártanak majd mintegy 500 tonna sovány tejport. Terveik szerint a tejporgyártás mellett 2014 második felében instant termékek gyártását (kakaópor, kávékrémpor, szelénes savópor stb.) is beindítja a cég. A későbbiekben joghurtot, sajtot, valamint egyéb funkcionális élelmiszereket is gyártanak majd.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felmondani csak az öregek szoktak, a Z generáció csak simán nem megy be többet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >