Béren kívüli juttatások
A juttatások együttes alkalmazására vonatkozóan megszűnik az úgynevezett „500 000 Ft-os szabály”, és bevezetésre kerül a keretösszeg, illetve a rekreációs keretösszeg fogalma. A béren kívüli juttatásokat az idén egy éves 200 000 forintos keret értékéig biztosíthatja a juttató, kedvező 35,7 százalék adóval. Évente 450 000 forintig terjedhet a juttatások éves összértéke, ha az előző keret felett Széchenyi Pihenő Kártyát ad a vállalat. Amennyiben a juttatások értéke meghaladja az éves keretek munkaviszonyban töltött napokkal arányos részét, úgy a keret feletti juttatásokra már magasabb, 51,17 százalék közterhet kell fizetni.
A 200 000 forintos éves keretbe beletartoznak az olyan ismert juttatások mint a munkahelyi étkezés, Erzsébet-utalvány, helyi bérlet, pénztári befizetések, iskolakezdési támogatás. Ám a szakember felhívja arra a figyelmet, hogy a keretösszeg könnyen túlléphető, ha a kevésbé elterjedt juttatásokról megfeledkezik az adózó. Általános hiba például, hogy nem veszik figyelembe a munkáltató által a munkavállalónak fizetett iskolarendszerű képzés költségét a minimálbér két és félszeres értékéig, vagy a munkáltató üdülőjében a minimálbér értékéig nyújtott üdülést.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >