Bemutatták Debrecen város borait
Rekordszámú vörös- és fehérbort, valamint pezsgőt neveztek az idei Debrecen város bora versenyre – jelezte a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere csütörtökön, a város idei borait bemutató sajtótájékoztatón.
Papp László (Fidesz-KDNP) elmondta: három kategóriában – fehér- és vörösbor, illetve pezsgő – 15 borvidék 67 pincészet 126 bora versengett azért, hogy egy évig viselhesse palackján a Debrecen város bora címkét.
Évről évre nő a résztvevők érdeklődése a verseny iránt és egyre jobb minőségű borok kerülnek az úgynevezett „vakkóstolással” pontozó zsűritagok asztalára – tette hozzá a polgármester, majd bejelentette: 2019-ben a város fehérbora címet a mádi Demetervin pincészet 2017-es évjáratú Délceg nevű furmint és hárslevelű házasítású bora nyerte el.
Debrecen idei vörösbora a szekszárdi Vida Péter pincészetének 2016-os évjáratú Ölelés nevű merlot bora lesz, míg a város pezsgője címet egy évig a Sauska Tokaj Kft. Brut száraz furmint, hárslevelű, chardonnay fehér pezsgője viselheti.
A győztes borászok szombaton a város bálján vehetik át az elismerésüket és ott szolgálják fel első alkalommal a díjazott borokat, amelyekből ezer-ezer palack, illetve 600 pezsgő készül, s helyi éttermek itallapjaira is rákerül – mondta el a polgármester az MTI-nek.
A sajtótájékoztatón Papp László arról is beszélt, hogy Debrecennek szoros a kapcsolata a tokaji borvidékkel. Mádon működik a Debreceni Egyetem (DE) kutatóközpontja, de a városi önkormányzat is vett egy ingatlant Mád központjában, amit turisztikai célokra fognak a jövőben hasznosítani. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ca di Rajo – Menolia Prosecco Extra Brut/Brut/Extra Dry
A Menolia egy Prosecco DOC Treviso, amely a klasszikus Prosecco…
Tovább olvasom >A bőrszépítés nemcsak a krémeken múlik – mit üzen a dietetikus?
A szépségipar régóta hangsúlyozza a külsőleg alkalmazott bőrápolók szerepét, miközben…
Tovább olvasom >A Babits Borászat aszúja nyerte a Szegedi Borfesztivál fődíját
A Babits Borászat 2019-es 6 puttonyos aszúja nyerte a Szegedi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >5500 szépségrajongóval telt meg az MVM Dome
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le május 23–24. között…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a III. REL Szervezők Napja
Magyarország élen jár a rövid ellátási láncok támogatásában – hangzott…
Tovább olvasom >