Bemutatták a hazai vasúti teherfuvarozási stratégiát
A CELIZ (Central European Logistics and Industrial Zone) program keretében európai viszonylatban stratégiailag is jelentős, innovatív logisztikai-, vasúti- és áruforgalmi csomópont jön létre Záhonyban – derült ki azon a záhonyi látogatáson, melyen Varga Mihály pénzügyminiszter, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is jelen voltak. A látogatás során a résztvevők megtekintették a beruházások tervezett helyszíneit a záhonyi átrakókörzetben.
Nem mindennapi, régóta várt fejlesztések színtere lesz a következő időszakban Záhony és térsége. A köztudatban csak egy határátkelőként emlegetett város szomszédságában jelentős, európai viszonylatban is kiemelkedő vasúti beruházás indul.
A MÁV-REC Railway Engineering Corporation Kft. vezetésével 2020. június 23-án megalakult a Záhony Logisztikai és Ipari Övezet nevű konzorcium (CELIZ), melynek további tagjai a Záhony-Port Zrt. és a kínai CECZ Közép-Európai Kft. A létrehozott konzorcium célja, hogy a nyugat felé tartó gazdasági és kereskedelmi útvonalak fejlesztésébe bekapcsolódva a kínai állam által támogatott „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezésen keresztül készítse elő a záhonyi vasúti átrakókörzet és a Kemecsei Ipari Zóna kivitelezését. Ez a kezdeményezés ad keretet a CELIZ projekt népszerűsítésének is, amely a két ország közötti vasúti infrastruktúra korszerűsítését tűzte ki céljául a kelet-magyarországi Záhony térségben. A CELIZ-t mind a magyar, mind a kínai kormány támogatja, a Kínai Nemzeti Fejlesztési Bizottság Egy Övezet, Egy Út Promóciós Központja pedig felvette a „kiemelt együttműködési projektek” listájára, ezzel is támogatva a beruházás előre mozdítását.
A július 2-án rendezett látogatás és helyszínbejárás másik célja az, hogy elinduljon a bemutatott magyar vasúti teherszállítási stratégia véglegesítése, valamint a kezdő lépések megtétele annak érdekében, hogy a régió Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztó központjává váljon. Az esemény utáni megbeszélésen hangsúlyos szerepet kapott a vasúti krízismobilitás kialakításának fontossága. A pandémiás helyzet rávilágított arra is, hogy nemzetstratégiai érdek a saját tulajdonú és modern vasúti teherszállító eszközök beszerzése, azok krízishelyzetben történő azonnali használhatósága.
Az eseményen részt vett kormányzati oldalról a projektgazda Innovációs és Technológiai Minisztérium részéről Palkovics László miniszter.
„A záhonyi fejlesztés a következő évek legjelentősebb vasúti beruházása, mely kiemelkedő helyre emeli fel a magyar vasúti áruközlekedést, meghatározó szereplővé téve hazánkat az európai áruszállítási térképen” –hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter.
A kormányzati támogatás a CELIZ projekten jelentős, nem csak stratégiai, hanem pénzügyi tekintetben is. Terveik szerint, Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztó központjává válhat a terület.
A beruházásra hosszú távú befektetésként tekint a kormányzat. Magyarország ezzel nagy lépést tesz abba az irányba, hogy a logisztika, szállítmányozás és a raktározás területén is betöltse a geopolitikai helyzetének és az infrastrukturális fejlettségének megfelelő szerepet. Minden adottságunk megvan ahhoz, hogy a záhonyi térség Közép-Európa teherszállítási és elosztó központja legyen. – mondta el Varga Mihály pénzügyminiszter.
A háttérmunkák, egyeztetések már hónapok óta zajlanak, a kormányzati szándék határozott, a kínai kapcsolatok kiemelkedők, így minden adott ahhoz, hogy minden „sínre kerüljön” a záhonyi átrakókörzet modernizálásában.
Kapcsolódó cikkeink
NiT Hungary – Magyarország is csatlakozik az e-CMR egyezményhez
Budapest, 2024.07.10. Magyarország Kormánya hivatalosan is kinyilvánította szándékát az elektronikus…
Tovább olvasom >Az ország legnagyobb spekulatív ipari ingatlana épül Budapest déli alpiacán
Hamarosan elkészül Magyarország legnagyobb spekulatív ipari ingatlana a HelloParks fejlesztésében.…
Tovább olvasom >A UPS egészségügyi üzletága négy piacán több mint 20 millió eurót fektet be az európai hőmérséklet-szabályozott flottája bővítésébe
A UPS Healthcare 20 millió eurós beruházással több mint 200…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Dinamikus bővülés a SPAR franchise hálózatában: 19 új üzlet Magyarországon
A SPAR franchise hálózata 2024 első félévében 19 új üzlettel…
Tovább olvasom >