Bemutatta első ESG-stratégiáját a Waberer’s Csoport
Elektromos teherautóflottával, alternatív üzemanyagok használatával, valamint a vasúti és a közúti szállítás kombinálásával venné fel a harcot a szén-dioxid-kibocsátással a Waberer’s Csoport. A vállalat első átfogó, csoportszintű ESG-stratégiája a környezetbarátabb szolgáltatások további fejlesztése mellett a munkavállalói sokszínűséggel és a női munkavállalók arányának növelésével is foglalkozik.
A Waberer’s Csoport tavaly mutatta be az új üzleti stratégiáját, amellyel egy időben egy csoportszintű ESG-stratégiát is megfogalmazott. A vállalat már évek óta kiemelten foglalkozik a fenntartható szolgáltatás-portfóliójának kialakításával és a szektort érintő témákra – így például a munkaerőhiányra és a női munkavállalók alacsony arányára – is aktívan reagál, de most először rendezte egy komplex egységbe a céljait az ESG-szempontok mentén. A Waberer’s az iparágban szokatlan módon, egy kizárólag női partnereknek szervezett nőnapi brunchon mutatta be publikusan az ESG-stratégiáját.
Egy egységbe rendezni az ESG-törekvéseket
Tőzsdén jegyzett vállalatként a Waberer’s nagy figyelmet fordít a fenntarthatóságra, a környezeti hatások mérséklésére, a munkaerőhiány okozta nehézségek kezelésére és a munkavállalói igények kiszolgálására, de először mutatott be egy átfogó, csoportszintű ESG-stratégiát a konkrét célokkal.
„Az ESG-kompatibilitás nem csak az ESG-szempontokat kereső befektetők számára fontos, hanem a munkavállalók, különösen a fiatalabbak, és a megrendelők is komoly elvárásokkal rendelkeznek. A megrendelőink nagyrésze olyan nagyvállalat, amely szintén rendelkezik fenntarthatósági stratégiával és jellemzően ők maguk is megfogalmaztak az alvállalkozókra vonatkozó elvárásokat. A Waberer’s-nél korábban is sok intézkedést tettünk például a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére és a működésünk zöldítésére, a munkavállalóink érdekében pedig több kezdeményezést is hirdettünk. Viszont ezeket a törekvéseket először rendeztük egy komplex egységbe, amely a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási fenntarthatósági pillérek mentén haladva alkotja az ESG stratégiánkat”
– mondta Patai Krisztina, a Waberer’s ESG igazgatója.
Jelentős kibocsátáscsökkentés az alternatív üzemanyagokkal
A Waberer’s az elmúlt években már több célt is megfogalmazott a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, valamint a flotta üzemanyag-használatára vonatkozóan, amelynek köszönhetően jelenleg a vállalatcsoport működteti Magyarországon az egyik legnagyobb alternatív hajtásláncú teherautóflottát, összesen több mint 20 alternatív hajtásláncú teherautóval rendelkezik.
2023 óta használja a HVO 100 második generációs bioüzemanyagot, amely a piacon az egyik legfenntarthatóbb, növényi és állati eredetű hulladékból készült üzemanyag: a dízelüzemű járművekkel kompatibilis és akár 90 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást generál a hagyományos dízel üzemanyaghoz képest. 2023-ban a HVO 100 használatával végzett fuvaroknál a hagyományos gázolajhoz képest a Waberer’s több mint 55%-os CO2 megtakarítást tudott realizálni. A vállalatcsoport nemrég aláírt egy, a hidrogéntechnológiát érintő megállapodást is a Mollal és a MÁV-Volán Csoporttal, ugyanis kiemelt célja, egy hidrogéntechnológián alapuló operáció kialakítása Magyarországon a következő években.
Az elektromos meghajtás és a HVO üzemanyag mellett, a Waberer’s 2021 óta LNG üzemű járműveket is használ, amelyek környezetbarátabb alternatívát jelentenek, ugyanis mintegy 20 százalékkal csökkentik a szén-dioxid kibocsátást.
Kapcsolódó cikkeink
Jóval kevesebb cégnek kell majd fenntarthatósági kérdésekre válaszolnia
Bár július 1-től a minimum ESG-kérdéssorra vonatkozó elvárásban egyre több…
Tovább olvasom >A Waberer’s csaknem 22 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít Debrecenben
A Waberer’s csaknem 22 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít Debrecenben,…
Tovább olvasom >Jelentősen nőtt a Waberer’s csoport nyeresége a második negyedévben
A Waberer’s csoport árbevétele a második negyedévben 7,2 százalékkal 203…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új lendület az alapításokban, de a cégszámcsökkenés még nem állt meg
Új alapítási hullám érte el a cégvilágot júliusban, mégis tart…
Tovább olvasom >Új könnyítések a fenntarthatósági jelentésben
2025. július 11-én az Európai Bizottság elfogadta a fenntarthatósági jelentéstételi…
Tovább olvasom >Három vármegye, ahol nem a karácsony a csúcs: nyáron száguld a kiskereskedelem
Országos szinten december a kiskereskedelem csúcshónapja: az ünnepi szezon és…
Tovább olvasom >