Bemutatkozás a Zöld Hét előtt
Hazánk a világ legjelentősebb mezőgazdasági és élelmiszeripari vására, a jövő januárban Berlinben megrendezésre kerülő Grüne Woche (Zöld Hét) díszvendége, ennek jegyében mutatkozott be a német fővárosban 15 élelmiszeripari vállalatunk.
A magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség (ITD Hungary) és a berlini nagykövetség közös szervezésében tartott találkozó a bemutatkozás mellett az üzleti kapcsolatok további kiépítését és az üzletkötést szolgálta a legfontosabb német partnerek, köztük kereskedőházak és élelmiszeripari láncok képviselőinek részvételével.
Németország a magyar export első számú célországa, ide értve a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart is. Az ügynökség szerint fontos, hogy a Grüne Wochén való magyar díszvendégi – illetve partnerországi – részvétel előtt – kóstolóval is egybekötve – felhívják a figyelmet a legpiacképesebb magyar élelmiszeripari termékekre.
Az ITD támogatásával a pénteki rendezvényen 15 magyar vállalat vett részt, átfogva a legfontosabb területeket, a húsipartól a zöldségiparig. A cégek között egyformán voltak piacvezető, hagyományos termékeket gyártó vállalatok, de kisebb, innovatív cégek is.
Az ITD azt reméli, hogy jelentős üzleti hozadéka is lesz a mostani rendezvénynek. Az ügynökség legfőbb törekvése az export előmozdítása. Az ITD eltökélt szándéka, hogy hasonló rendezvényeket szervezzen más német városokban, illetve más országokban is – írja az agrarhirek.hu.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Mutassa be innovációját a SIRHA Budapest 2026 kiállításon!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >XXI. Európai Kereskedelem Napja – Új koncepcióra és a partnerség erősítésére van szükség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >TECHXPO 2025: Ismét Budapest ad otthont Közép-Európa legnagyobb innovációs és technológiai csúcstalálkozójának
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

