Belső piacokról és halászati kvótákról tárgyalnak az EU agrárminiszterei
Az Európai Unió belső piacának a helyzetéről, valamint a 2025-ös halászati kvótákról is egyeztetnek az uniós Mezőgazdasági és Halászati Tanács (Agrifish) hétfői ülésén – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, az ülést megelőzően.

Nagy István emlékeztetett arra, hogy az Ukrajnából az EU-ba importált egyes érzékeny termékek esetén már életbe lépett az úgynevezett vészfék mechanizmus (Fotó: AM)
A tárcavezető elmondta, hogy az ülés két fő napirendi pontja között az egyik a halászatot érinti, és a minisztereknek most kell véleményt alkotniuk a Földközi-tenger és a Fekete-tenger 2025-ös halászati kvótáiról. A másik napirendi pont az EU belső piacának az ukrajnai háború nyomán kialakult helyzete lesz, mondta hozzátéve, hogy az ülésen részt vesz Vitalij Koval ukrán mezőgazdasági miniszter is. Nagy István emlékeztetett arra, hogy az Ukrajnából az EU-ba importált egyes érzékeny termékek esetén már életbe lépett az úgynevezett vészfék mechanizmus, ezért tárgyalni kell arról, hogy a továbbiakban milyen elvek és módok mentén alakuljon az Ukrajnából származó mezőgazdasági import. A tárcavezető példaként említette az ukrán mézet, amelynek az EU-ba érkező mennyisége fontos és nehéz kérdés Magyarország, Bulgária és Románia számára.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Közel húszezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A kormány mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megjelent a ragadós száj-és körömfájás betegség Cipruson
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 333 millió palackot váltottak vissza az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


