Belgiumban hétfőtől újra kinyithatnak a kereskedelmi egységek
Belgiumban lassult a koronavírus-járvány terjedése, ezért hétfőtől újra kinyithatnak azok a kereskedelmi egységek is, amelyek nem alapvető árucikkeket árusítanak – jelentette be Alexander de Croo belga miniszterelnök a nemzetvédelmi tanács pénteki sajtótájékoztatóján.
De Croo elmondta, hogy a boltok nyitvatartását szigorú feltételekhez kötik: egyszerre csak egy személy vásárolhat, az üzletben fél óránál többet nem tölthet el, és az eladó személyzetnek szorosan figyelemmel kell követnie a higiéniai és távolságtartási szabályok betartását. A kormány engedélyezte továbbá, hogy karácsony este a háztartások egy, az egyedül élő emberek pedig két vendéget fogadhatnak. A kormányfő felkérte a lakosokat, hogy ne szegjék meg ezt a szabály, különben „karácsony után újabb katasztrofális év várható.”
„A jelenlegi járványügyi helyzet kevésbé drámai, de továbbra is kockázatos túl hamar enyhíteni a korlátozó intézkedéseket. Egy elkapkodott lazításnak jóval súlyosabb harmadik járványhullám lenne az eredménye” – hangsúlyozta.
De Croo felhívta a lakosság figyelmét, hogy ne utazzon járványügyileg kockázatos helyekre pihenni vagy síelni. A káros következmények elkerülése érdekében a hatóságok megerősítik a határ- és karanténellenőrzéseket is.
A politikus hozzátette, hogy szélesebb körű enyhítéseket akkor vezethetnek be, ha az új fertőzések napi száma 800, és a kórházi felvételeké 75 alá szorul. A belga közegészségügyi szolgálat heti jelentése szerint naponta átlagosan 2765 új fertőzöttet azonosítottak, ötször kevesebbet, mint egy hónappal ezelőtt. Az elmúlt 7 napban naponta átlagosan 274 embert szállítottak egészségügyi intézményekbe gondozásra. A járványban meghaltak száma a héten az előző heti adatokhoz képest 21 százalékkal csökkent.
A szomszédos Hollandiában a járvány terjedése ingadozó: a héten többször előfordult, hogy csökkent, majd újra emelkedett az új fertőzöttek napi száma. Pénteken a járványgörbe lefelé indult el, 5790 ember tesztje lett pozitív, 1275-tel többé, mint csütörtökön. Sajtóinformációk szerint a holland kormány aggódik, hogy a járvány terjedése nem lassul kiegyensúlyozott ütemben, ezért a téli iskolai szünet egy héttel való meghosszabítását fontolgatja, hogy elejét vegye a vírus terjedésének a fiatalok között.
Mark Rutte kormányfő pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: egyelőre nem terveznek enyhíteni a hatályban lévő korlátozási intézkedéseken karácsonyra sem. „A jelenlegi adatokat tekintve bármilyen lazítás ésszerűtlen lenne, bár ezzel kapcsolatban végleges döntést december 8. előtt nem hozunk” – közölte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Már három autonóm üzletet működtet a Carrefour Belgiumban
A Carrefour Belgium megnyitotta harmadik autonóm BuyBye üzletét a NATO…
Tovább olvasom >2024-ben ismét csökkent a belga sörexport
Újabb visszaesést könyvelhetett el a belga söripar 2024-ben: az exportált…
Tovább olvasom >80 új üzletet nyitna a Lidl Belgiumban 2038-ig
Nagyszabású terjeszkedést tervez az országban jelenleg 302 üzletet működtető Lidl…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >