Aki nem vásárol, fizessen?
Belépti díjat szed egy bolt Ausztráliában, és nem is keveset: 5 dollárt – 1200 forintot – kell fizetnie annak, aki be akar térni Brisbane-ben a Celiac Supplies üzletbe.
A pénzt ugyanakkor visszakapja, pontosabban beszámítják neki, ha vásárol is valamit. A speciális gabonaféléket és az azokból készült termékeket árusító bolt azért vezette be újítását, mert megelégelte, hogy sokan csak ármustrára térnek be: összevetik árait a neten árusítókéival. További ok, hogy jó páran nem vevők, csupán tanácsot kérnek, majd pedig távoznak, és megveszik másutt a portékát. A bolt tulajdonosnője úgy véli, hogy értékkel bír tanácsadása.
Az üzlet ajtaján a Metro című brit lap tudósítása szerint következő felirat virít: „Sok ember tájékozódásra használja ezt a boltot, és azután máshol vásárol. Nem tudják, hogy áraink csaknem megegyeznek más boltokéival, ugyanakkor van olyan portékánk, amely nem kapható másutt.”
Kissé hasonló egy brit régiségbolt üzletpolitikája is. Abból egyszerűen kitiltotta a turistákat a tulajdonos, ami viszont hasznosnak bizonyult: 30 százalékkal nőtt a profitja.
Mark Galpin a dorseti Christchurch-ben üzemelteti Aladdin Barlangja nevű boltját, amelynek ajtajára kifüggesztett egy „No Tourist” feliratot, kérve, hogy csakis azok térjenek be hozzá, akik 50 kilométernél nem laknak messzebb. Galpinnak az a baja a turistákkal, hogy csak az idejét rabolják, sose vesznek semmit, és elveszik a helyiek kedvét is a vásárlástól, mivel sokszor olyan sokan vannak az üzletben, hogy a helyiek inkább be se mennek.
A férfi ugyan nem szed belépti díjat, de már fontolóra vette.
(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >