Békéscsabán kolbászból lesz a kerítés
Kelet-Közép-Európa egyik meghatározó gasztronómiai és kulturális fesztiváljává kívánják felfejleszteni öt év alatt a békéscsabai kolbászfesztivált – közölte a szervező cég nevében Ambrus Zoltán.
Idén 14. alkalommal szervezik meg a fesztivált október 28. és 31. között. A kolbászfesztivál napjainkra Békéscsaba egyik védjegyévé nőtte ki magát, és legnagyobb turisztikai attrakciójává vált. Egy-egy évben 50-60 ezer látogató keresi fel a programokat, a vendégek 52 %-a nem a megyéből érkezik, 10 %-ot tesz ki a külföldiek aránya.
A külső mérések szerint a vendégek a fesztiválon átlagosan 15 ezer forintot költenek el, így a négynapos program komoly hatást gyakorol a térség gazdaságára. A csabai kolbászfesztivál az elmúlt esztendőben kiérdemelte a kiváló gasztronómiai fesztivál címet.
Ambrus Zoltán szerint a kolbászkészítés szezonális jellegét egész évre ki kell terjeszteni, új és nagyobb kapacitású helyet kell találni a rendezvénynek az eddigi sportcsarnok helyett. Mindemellett a vendégek számára nemcsak a szűkebb, hanem a tágabb értelemben vett idegenforgalmi lehetőségeket is ajánlani kell.
Hanó Miklós, Békéscsaba gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere, országgyűlési képviselő elmondta, hogy a város már készít egy pályázatot a fesztivál továbbfejlesztése érdekében. Siker esetén összesen másfélmilliárd forintból a jelenlegi helyszín közelében olyan kolbászfalut és rendezvényteret építenek ki, amely képes befogadni a fesztivál hatalmas közönségét, ugyanakkor egész évben az érdeklődő turisták rendelkezésére áll – írja az Origo.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >