Békés megyében keres beszállítókat a Tesco
Beszállítói fórumot rendezett csütörtökön Szegeden a Tesco-Global Áruházak Zrt. A rendezvényen Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megye nyolcvanegy kis- és középvállalkozója vett részt.
„Célunk, hogy lehetőséget nyújtsunk a kis- és középvállalkozásoknak is arra, hogy a beszállítóink legyenek. Vagyis, nem szükséges olyan kapacitással rendelkezniük, amellyel az összes üzletünket el tudják látni. Ha csupán egy boltot vállalnak fel, de jó minőségű áruval, ez sem jelent gondot, kizáró okot” – mondta Pálinkás Zsolt beszerzési igazgató.
A cégnek országosan a szegedi volt az ötödik beszállítói fóruma. A régió vállalkozásai széles palettát kínáltak a péksüteménytől a pálinkáig, a száraztésztáktól az üdítőkig, ásványvizekig. Pálinkás Zsolt arról is beszélt, a mostani, az első találkozás információs beszélgetés volt.
A következő napokban eldől, hogy elindítják-e az együttműködési folyamat előkészítését az adott vállalkozással. Erről két héten belül értesítik a cégeket, vállalkozókat, akár igen, akár nem a válasz. A hivatalos út végigjárása után, mintegy fél év múlva a „befutók” már a polcokon láthatják viszont az árujukat.
Pálinkás Zsolt elmondta, az is a céljuk, hogy velük együtt növekedjenek a kis- és középvállalkozások. Ennek érdekében folyamatos kapcsolatot ápolnak, tanácsokkal segítik partnereiket. Volt rá példa, hogy valaki először csak néhány üzletet látott el a termékeivel, ma már minden hazai üzletükben jelen van az árujával, mi több, a környező országok áruházaiban is.
A fórumon a Békés megyeiek között részt vett például a Békési Pálinka Zrt. is.
„Ha létrejön a céggel az együttműködésünk, akkor első körben a régió üzleteiben is forgalmaznánk a termékeinket. Ha megfelelő fogadtatásra találunk, további terjeszkedésre is lehetőségünk nyílna. Az üzletlánc elvárásai reálisak” — nyilatkozta Békési Sándor kereskedelmi képviselő, aki azt is pozitívumnak tartja, hogy az üzletekben feltüntetik majd, hogy a régióból származó termékről van szó, ami egyaránt fontos a vevőknek és a vállalkozásoknak is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A magyar torma virágzik – mégis nehéz helyzetben vannak a termelők
Bár 2024-ben tovább nőtt a magyar tormaexport volumene, és a…
Tovább olvasom >Erős Pistás pogácsával rukkolt elő az Univer és a Lipóti Pékség
Omlós, mégis nagy erő van benne, egyesíti a túrós-tejfölös könnyedséget…
Tovább olvasom >Nem áll meg 2025-ben sem a SPAR fejlődése: két budapesti áruház újult meg 580 millió forintból
Mintegy 580 millió forintos beruházással megújult két budapesti SPAR szupermarket.…
Tovább olvasom >