Befejeződött a debreceni Farmer Expo
Négy nap alatt 30 ezer látogatója volt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításának és vásárának, amely vasárnap este ért véget a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti agrárcampusán – közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.
„Nyugodt, derűs kiállítás volt az idei, az volt érzékelhető, hogy az ágazat szereplői optimistábbak a jövőt illetően, mint a korábbi években” – jegyezte meg.
A kiállítók és a vásárt megnyitó agrárgazdasági fórum résztvevői egybehangzóan azt mondták, hogy Nagy István agrárminiszter „higgadt, nyugodt, korrekt bejelentései az ágazat helyzetéről, egyebek között arról, hogy az új európai uniós fejlesztési forrásokra 2023-ban számíthatnak a gazdák”, kiszámíthatóvá teszik az elkövetkező évek gazdálkodását – tette hozzá a vásárigazgató.
Hozzátette: a vásár első két napján rendezett szakmai konferenciák mindegyikén 550-600 szakember vett rész, ami jól mutatja, hogy az ágazat szereplői nyitottak a legújabb információk, a gazdálkodás versenyképességét javító kutatási eredmények megismerésére – mondta Vaszkó László hozzátéve, hogy élénk kereskedelmi forgalom, számos üzletkötés is jellemezte az idei expót.
Elmondta azt is, hogy mintegy 300 kiállító 17 ezer négyzetméteren mutatkozott be a látogatóknak az egyetemi campuson, ami a térség gazdasági erejét, agrárgazdaságának fejlettségét is mutatja. Vaszkó László jelezte: a vasárnapi vásárzárást követő napokban máris megkezdik az előkészületeket a jövő évi, 29. debreceni Farmer Expo megrendezésére. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A JYSK századik magyarországi áruházát adták át Debrecenben
Átadták a dán JYSK csoport századik magyarországi áruházát csütörtökön Debrecenben.…
Tovább olvasom >Érkezik a debreceni Oktoberfest
Az egykor Bajország szívében született, és mára világszerte ismertté vált…
Tovább olvasom >MTÜ: debreceni és zalakarosi siker az Európai Virágos Városok és Falvak idei versenyén
Debrecen ezüst, Zalakaros pedig arany minősítést nyert a 2024-es Entente…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >