Befejezéshez közelednek a mohácsi vágóhíd építkezési munkálatai
Magyarország egyik legnagyobb ipari beruházása utolsó szakaszához érkezett. A Market Építő Zrt. kivitelezésében megvalósuló, több mint 20 milliárd forint értékű vágóhíd próbaüzeme novemberben kezdődik, ezt követően az üzemszerű termelés pedig 2017 első negyedévében indulhat el. A hatalmas létesítményben várhatóan évente 1 millió sértést dolgoznak fel, melynek 30%-a távol-keleti exportcikként hasznosul majd.
A MCS Vágóhíd (Bonafarm Csoport stratégiai partnere) megrendelésére készülő vágóhíd építési munkálatai tavaly áprilisban kezdődtek el és mindössze 20 hónap alatt be is fejeződtek, amely rendkívül rövid és szigorú határidőnek számít a beruházás volumenéhez képest. A megbízás teljesítése során komoly kihívásokkal kellett szembenéznie a 20 éves, piacvezető tapasztalattal rendelkező, magasépítő vállalatnak, hiszen a vágóhíd speciális padlóburkolatot és technológiai megvalósítást, illetve rekordmennyiségű lakatosmunkát igényelt, miközben a kivitelezéssel párhuzamosan zajlottak a tervezési munkálatok is. A projekt hangsúlyos szegmense volt, hogy a legmodernebb technológiai elvárások minden szempontból előnyt élveztek a többi területtel szemben, amely számos esetben a már elkészült egységek átalakítását vonta maga után.
„Egy ilyen léptékű ipari beruházás napról-napra számos operatív küzdelmet okoz a projekten dolgozó összes kollégánknak. Ez lényegében olyan, mint a sportversenyek: a megmérettetések végén – természetesen azokat maximálisan teljesítve – örömmel tudatosítjuk, hogy minden akadályt legyőztünk. Mindezen túl a mohácsi vágóhíd építkezési munkálatai során hatalmas előnyt jelentett az ipari szektorban szerzett komoly tapasztalatunk és a professzionális megközelítésünk. Az első három, kihívásokkal teli hónapot követően sikerült a tervezésnek megelőzni a kivitelezésen dolgozókat, így az már nem jelentett veszélyt az építési ütemezésre. – nyilatkozta Scheer Sándor, majd hozzátette – Az itt megszerzett tapasztalatainkkal és a korábbi referenciáinkkal együtt teljessé vált szaktudásunk az élelmiszeripari beruházások területén.”
A beruházás tulajdonképpen két nagyobb fázisból áll: az első ütemben készül el maga a vágóhíd, a második ütemben pedig az azt kiszolgáló logisztikai- és csomagolóüzem. A fejlesztés második ciklusa várhatóan 2017. első negyedévében indul el.
Kapcsolódó cikkeink
Emelkedett a vágómarha termelői ára 2025 első 16 hetében
Az AKI PÁIR adatai szerint emelkedtek a vágómarha termelői árai…
Tovább olvasom >Újabb ICOMOS-díjat nyert a Market Építő Zrt. ROM Vándor programja
A Market ROM Vándor programja 2025-ben ismételten elnyerte az ICOMOS…
Tovább olvasom >Csökkent a vágósertés termelői ára
A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 5,9 százalékkal 2,9 ezer…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >