Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására
Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására, az ország számos különböző pontjáról már az első napon több tucat falusi kiskocsma üzemeltetője adta be igénylését – közölte a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel.
A tájékoztató szerint a kormány elkötelezett a turisztikai kkv-k erősítése mellett, hiszen a szektor kiemelt szerepet játszik a gazdasági növekedésben és a munkahelyteremtésben.
Ezt a célt szolgálja az ezer fősnél kisebb lélekszámú települések italüzleteinek fejlesztésére igénybe vehető új konstrukció is, amelyre március 3-tól nyújthatják be igényüket a sörözők, borozók és presszók üzemeltetői.
Az új pályázat a tavaly meghirdetett ágazati támogatási program folytatása, amelynek eredményeként eddig több mint 3300 pályázó nyert el támogatást országszerte.
Emlékeztettek: a tavaly májusban indított, vidéki vendéglátó üzletek versenyképességének erősítését szolgáló támogatási programban hat üzlettípusban üzletenként egymillió forintos forrást igényelhettek.
A kiírási kritériumok értelmében bármely, egész éves nyitva tartású vidéki vendéglátóhely üzemeltetője kaphatott fejlesztési forrást működési stabilitását célzó vagy energiamegtakarítást eredményező fejlesztéshez, eszközbeszerzéshez. A beérkezett igénylések döntő többségét, több mint 2200-at eszközbeszerzésre nyújtották be.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszerén keresztül Pest, Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyék szolgáltatói adták be a legtöbb pályázatot
– közölték.
A kistelepülések italüzleteinek támogatására megjelentetett új konstrukciót is máris jelentős érdeklődés övezi. Az április 3-ig nyitva álló felhívás a kisfaludyprogram.hu weboldalon érhető el.
A hazai vendéglátó üzletek jelentős hányadát adják Magyarország turisztikai bevételeinek, így versenyképességük javítása alapvető jelentőségű az ágazat teljesítményének fokozása érdekében- hangsúlyozta Suhajda-Molnár Anikó, a támogatáskezelő Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint.
Kapcsolódó cikkeink
Harmadik lett a Tokaji borvidék fenntartható turisztikai projektje egy világversenyen
A természet és táj kategóriában harmadik lett a Tokaji borvidék…
Tovább olvasom >A nők döntik el, hova utazik a család 2025-ben
A ’hová menjünk nyaralni?’ kérdés valószínűleg sokkal gyakrabban hagyja el…
Tovább olvasom >NGM: 2025-ben tovább erősödik a SZÉP-kártya népszerűsége
A SZÉP-kártya egyre fontosabb szerepet kap a magyar háztartások pénzügyi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöldülő gasztromarketing és Z-gen
A Magyar Marketing Szövetség HoReCa & Event és Zöld Tagozat…
Tovább olvasom >Áruveszteség-csökkentő megoldás
A francia Groupement Les Mousquetaires, mely olyan márkákat képvisel, mint…
Tovább olvasom >Mit tartogat 2025 a magyar lakosság számára?
Hogyan tekintenek a magyarok az új évre? Milyen várakozásokkal vannak…
Tovább olvasom >