Beérett az első magyar dinnye, elindult a szezon
Elindult a magyar dinnye értékesítése, a következő hetekben mintegy 150-160 ezer tonna görögdinnyét és 12,5 ezer tonna sárgadinnyét takarítanak be a hazai termelők. Mint a Syngenta nagykamarási szakmai rendezvényén elhangzott: Európában az elmúlt 5 évben jelentős átrendeződés zajlott le a termelésben, amely hatással van a piaci folyamatokra is.
Ma már az áruházláncok oldaláról a kerek, 10 kilogramm súly alatti görögdinnyére van nagy igény, ezen kívül a termelési oldalon és a fogyasztói keresletben a magszegény dinnye aránya is növekvő tendenciát mutat. A hagyományos értékesítési piacokon pedig a klasszikus súlyú és alakú, magas minőségű görögdinnye iránt van komoly érdeklődés, hangsúlyozta Antal Gyula a Syngenta nagykamarási szakmai rendezvényén.
A vállalat zöldségvetőmag-üzletágvezetője az idei dinnyeszezonról kifejtette: a szokottnál hidegebb és fényszegény időszak nehezítette a palánták előállítását. Az alacsonyabb hőmérsékletű április és a május miatt sok esetben az ültetéseket is későbbre kellett ütemezni. Ennek következményeképpen a korai ültetések egybecsúsztak, így várható, hogy a betakarítás kezdete is összeér több fajtánál. Ugyanakkor megfelelő mennyiségű és minőségű termésre számítanak idén, a korai alagutas szabadföldi termesztésből az első termések ezekben a napokban már meg is jelentek meg a magyar piacon.
A szakember elmondta: 2021-ben 3500 hektár termőfelülettel kalkulálnak, ezen mintegy 150-160 ezer tonna görögdinnye és 12,5 ezer tonna sárgadinnye terem. A hazai görögdinnye 60 százalékát a hazai piacon értékesítik, a többit exportálják. A világon 3,7-3,9 millió hektáron folyik dinnyetermesztés. Európa legnagyobb termelője Spanyolország, ahol a termőterület 20 ezer hektár körül stabilizálódott az utóbbi években. Ekkora területről évi 1,2-1,3 millió tonna dinnyét takarítanak be, melyből csaknem 800 ezer tonnát exportálnak, főleg az európai országokba. Jelentős dinnyetermesztő ország Európában Olaszország, Görögország, Törökország. Magyarország a dinnyetermesztés északi határán fekszik, az elmúlt években lecsökkent termőfelület kicsi a déli országokéhoz képes, ám a termesztés színvonala magas, valamint a minőség és a termésmennyiség is világszínvonalú.
Hazánk legnagyobb versenytársai a mediterrán Olaszország és Görögország, ahol a kedvezőbb éghajlatnak köszönhetően a szezon hosszabbra nyúlhat. A környező országok hasonló időjárási, éghajlati kihívásokkal küzdenek, viszont Romániában, Bulgáriában és Szerbiában is jelentős termesztéstechnológiai fejlődés következett be az utóbbi években, ezek az országok exportlehetőségeket keresve könnyen versenytársakká válhatnak.
A magyar görögdinnye termesztés előtt lehetőséget nyitna, ha a betakarítási szezon ki lehetne nyújtani augusztus végéig, szeptember elejéig, hangsúlyozta Lacházi Pál görögdinnye szakember. A betakarított és értékesített termés minőségének kifogástalannak kell lennie mindig, mert a piacokon is csak állandó, megbízható minőséggel lehet hosszú távon maradni.
A nagykamarási rendezvényen a látogatók megismerhették a Syngenta zöldségvetőmag-üzletágának több újdonságát is. A vállalat magvas kereskedelmi választékának legújabb tagja rövid tenyészidővel és kiváló minőséggel rendelkező Mirto F1 fajta. Termései már-már tökéletesen kerek alakúak és rendkívül vonzó sötét csíkos héjszínnel bírnak. A belső minősége is kifogástalan, nem utolsósorban kiváló hozammal rendelkezik. A fekete héjszínű, magvas Lorian F1 az ország számos pontján van idén próbatermesztésben. Minősége és megjelenése a régi idők görögdinnyéit idézi. A magnélküli portfolió két legújabb tagja a 4-6 kilogrammos Bahama F1 és az 5-8 kilogrammos Morena F1. A kerek, fekete héjszínű fajták tökéletes árut adnak áruházak, illetve az exportpiacok számára egyaránt.
Kapcsolódó cikkeink
Ami rossz a kukoricának, az jó a napraforgónak
Az idei évben akár a 750 ezer hektárt is elérheti…
Tovább olvasom >Kitűnően szerepeltek a 2024-es évjáratú borok a XXI. Synvino Borversenyen
Összesen 400 nevezés érkezett az ország 18 borvidékéről a Syngenta…
Tovább olvasom >Februárban kezdődik a hazai dinnyeszezon a Tescónál
A Tesco évről évre több ezer tonna magyar termesztésű görögdinnyével…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >A digitális detox a húsvéti böjt idején: az addiktív telefonhasználat sokkal súlyosabb és általánosabb probléma, mint gondoljuk
A húsvéti böjt hagyományosan a befelé fordulás, a lemondás és…
Tovább olvasom >Kegyetlen április fagykárok: akár 100%-os terméskiesés is előfordulhat
Az április eleji tavaszi fagyok ismét komoly problémát okoztak a…
Tovább olvasom >