Bécsben és Pozsonyban is gyűjtenek a Mikulásgyárnak
A Magyar Turizmus Zrt. is segíti a budapesti Mikulásgyár munkáját, a Bécsben és a Pozsonyban működő külképviseletek munkatársai csomagot állítanak össze a rászoruló gyerekek megsegítésére.
A vállalat levélben kérte külképviseleteit arra, hogy népszerűsítsék Európa egyik legnagyobb jótékonysági akcióját. „Az együttműködéstől azt várjuk, hogy külföldről is érkeznek önkéntesek a Mikulásgyárba” – közölte Éskovács Péter, a Mikulásgyár sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel.
Mint írták, a Magyar Turizmus Zrt. balatoni igazgatóságának felhívására már számos egyesület és turisztikai vállalkozás jelezte részvételét az akcióban. Az első 30 fős balatoni gyermekcsoport Balatonlelléről érkezik, várhatóan december 6-án. A balatoni gyermekek mellett a fővárosi óvodások is lehetőséget kapnak arra, hogy szervezett formában megismerjék a Mikulásgyár munkáját. A több mint kétezer óvodást pedagógusaik vezetik körbe a „csomagolóüzemben”.
A fővárosi rendezvény fővédnöke Tarlós István főpolgármester, az adományokat december 6. és 21. között várják az 56-osok terén. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >