Baromfi világnapot tartanak szombaton
Idén első alkalommal rendezi meg május 10-én szombaton Magyarországon a Baromfi világnapot a Baromfi Termék Tanács (BTT) – közölte a BTT az MTI-vel pénteken.
A világnap alkalmából Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében hazai és külföldi előadók részvételével konferenciát tartanak. A tanácskozáson az előzetes regisztrációk alapján csaknem kétszáz ágazati szereplő részvételére számítanak.
A nemzetközi világnap bevezetését a BTT kezdeményezte, és a javaslatot az Európai Baromfi-feldolgozók és -kereskedők Szövetsége (AVEC), a Nemzetközi Baromfi Tanács (IPC) és a tudományos baromfis világszervezet (WPSA) is támogatja. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a baromfiágazati szereplőkre, akik egyre fontosabb szerepet töltenek be a világ élelmiszer-ellátásában – írták.
Csorbai Attila, a BTT elnöke az MTI érdeklődésére közölte: idén ugyanezen a napon Hollandiában tartanak hasonló rendezvényt, de az eddigi visszajelzések szerint a következő években egyre több országban ünnepelik majd meg a baromfi világnapot.
A világnap megtartásának gondolata 2010-ben vetődött fel a szlovéniai AVEC-ülésen, az európai szövetség támogatta az ötletet, 2012-ben pedig a baromfis szakterület két világszervezete, a WPSA és az IPC is az ügy mellé állt.
Kiemelik: a jelen és a jövő mezőgazdaságának, élelmiszer-termelésének – így a baromfitermelésnek is – óriási a felelőssége abban, hogy a 2050-re prognosztizált 9 milliárdnyi ember élelmiszerigényét a lehető legteljesebben kielégítse és ne a meglévő éhező és alultáplált népesség létszámát gyarapítsa.
A BTT úgy véli, hogy a baromfiágazat képes lesz e kihívások teljesítésére. Ezt bizonyítja, hogy a világ baromfihús-termelése 1970 óta közel meghatszorozódott, ezzel az egyik legdinamikusabb növekedést produkálta az állati termékek közül. Az ágazat húsfogyasztásban betöltött szerepe és aránya egyre inkább növekszik, így néhány éven belül a legnagyobb arányban fogyasztott húsféleség lesz.
A magyarországi fogyasztás a szervezet adatai szerint fejenként 35 kilogramm évente, Magyarország önellátottsági szintje baromfihúsokból 141 százalék.
A hazai, üzemszerűen egy év alatt meghizlalt élőbaromfi mennyisége meghaladja a 600 ezer tonnát, ami mintegy 450 ezer tonna vágott súlynak felel meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >