Baromfi Termék Tanács: a kacsa- és libahús hiánya csak fokozatosan szűnhet meg
A kacsa- és libahús hiánya csak fokozatosan szűnhet meg a madárinfluenza-járvány végét követően – közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója hétfőn az MTI érdeklődése.
Csorbai Attila elmondta: a járvány megszűnését követően legalább 49 nap szükséges a pecsenyekacsa előállításához, a hízott kacsához és libához 3-3,5 hónap, míg a húsliba (zabos liba) 100 nap elteltével lesz feldolgozható.
Hozzátette: a madárinfluenza miatt törzsállományokat is le kellett ölni, ezért nincs elegendő a napos állat, amit hizlalni lehetne. Az állatok leölése miatt mintegy 3 milliárd forint kár érte az ágazatot. A teljes kárt csak a járvány „lecsengése” után lehet majd felmérni – fejtette ki.
A vízi szárnyasok húsának importjára gyakorlatilag nincs esély, mivel más termelő országokban is jelentősek a károk, példaként Bulgáriát említette a BTT elnöke, ahol szintén jelentős számú vízi szárnyast öltek le a madárinfluenza miatt.
Magyarországon a baromfihús fogyasztás mintegy 10 százalékát adják a vízi szárnyasok – közölte Csorbai Attila.
A készítményeket is beleszámítva Magyarországon az átlagos baromfihús-fogyasztás mintegy 40 kilogramm évente. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hazánk újra mentes a magas patogenitású madárinfluenzától
Magyarország ismét madárinfluenzától mentesnek minősül az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) előírásai…
Tovább olvasom >Madárinfluenza: Mi a helyzet az Egyesült Államokban?
A vadon élő madarak szezonális vándorlása és egyes amerikai termékek,…
Tovább olvasom >Piszkos ketrecek, globális veszélyek: tyúkok milliói szenvednek világszerte
Egy friss nemzetközi jelentés rávilágított: több mint harmincöt országban tartanak…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >